Thundermother: Black and Gold (2022)

Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, a svéd csajokat csupán tavalyelőtt fedezte fel magának a világ, miután megjelent méltán népszerű negyedik albumuk, a Heat Wave. Ekkor kezdtek el úgy igazán írni, beszélni róluk, egy kissé talán túl is hájpolva az egyébként igen szórakoztató produkciót. Holott a csapat már 2010-ben is létezett, hét évvel később és két albummal a háta mögött azonban az alapító gitáros, Filippa Nässil gyakorlatilag újjáalakította a bandát. Előbb az énekesnő Guernica Mancinire talált rá, aki erőteljes, ám blues-os hangjával onnantól igazi motorjává vált a nótáknak. A felállás Mona Lindgren basszusgitárossal és Emlee Johansson dobossal vált teljessé, Tündérmuterék pedig végre megkezdhették világhódító hadjáratukat.

Azt már az előző albumot, a Heat Wave-et hallgatva is megállapíthattuk, hogy a TM erőteljes hard rockjára mindenekelőtt az AC/DC és a Motörhead munkássága volt nagy hatással, plusz itt a nyitónóta (The Light in the Sky) elején és kórusában egy kis Bon Jovi is beköszön. Ez alkalommal nem szolgálnak sok meglepetéssel: ugyanott folytatják, ahol két évvel ezelőtt abbahagyták, azt viszont változatlanul magas színvonalon teszik. Bennem annyira rímel egymásra a két album, hogy amikor a most, augusztus 19-én megjelenő Black and Gold legemlékezetesebb pillanatait próbálom felidézni, elsőként mindig a Heat Wave címadó nótájának refrénje ugrik be, aminek nem biztos, hogy az alkotók is örülnek.

„A mostani munkának az volt a tétje, hogy előző albumunkhoz képest egy újabb, magasabb szintre lépjünk – mondja Nässil, aki az elmúlt hónapokban a London Songwriting Academy-n tanult. – Összesen 20 dalt írtunk, mindegyikből demót készítettünk, lejátszottuk őket a kollégáinknak és a barátainknak, így tudtuk kiválasztani közülük a legerősebb tizenkettőt. Nem véletlen, hogy úgy gondoljuk, az új album minden egyes dala egy potenciális sláger.”

Balról jobbra: Emlee Johansson, Filippa Nässil, Mona Lindgren és Guernica Mancini

A promóanyagból tudom, hogy a címadó Black and Goldhoz Filippa nem kevesebb, mint négy gitársávot játszott fel: „Ritmus-, szóló- és slide gitáron játszom, plusz talk box-ozom is (például a címadóban – a szerk.), ahogy azt Bon Jovi is tette. Csak azt nem tudom, hogyan fogom mindezt a színpadon is megtenni.”

A Hot Mess a gitáros szerint olyan, mintha Aretha Franklin énekelne az Aerosmith zenei kíséretével, az albumot záró lírai szám, a Borrowed Time pedig azt a futó, adrenalin-fűtötte érzést, boldogságot szeretné átadni a hallgatónak, amit a csapat énekesnője, Guernica Mancini közvetlenül egy koncert után és azt megelőzően érez, hogy a turnébusszal elindulnának a következő buli helyszínére.

Nem lennék meglepve, ha néhány hét múlva már a The Light in the Sky lenne a TM-koncertek nyitónótája. Akárcsak ez a dal, a rá következő Black and Gold is inkább a Bon Jovi-s, mint az AC/DC-s vagy a Motörhead-es vonalat követi. Ha korábban nem derült volna ki számunkra, itt egészen bizonyossá válik: amiben még nagyon jók Mennydörgés Anyuék, azok a kaliforniai hangulatú vokálok, amelyek sok nótában a legfogósabb témákat hozzák.

Kedvenc számom a harmadikként felcsendülő Raise Your Hands, amely pattogós tempójával, „bujkáló” kórusával és csajos refrénjével vesz le a lábamról. Kevesebb gitárral simán elmenne popnótának, és rádiós sláger is lehetne belőle… Innentől viszont nehéz lenne további favoritokat említenem, mert szinte valamennyi az. Más-más apropóból, szinte valamennyi megemlítem ebben a cikkben, de a lendületes Looks No Hooks-ot vagy a pörgős Loud and Free-t sem hagyhatom ki az „elitből”. A műsor az első pillanattól az utolsóig parti-hangulatban zajlik, úgyhogy depisek számára, „hangulatfokozónak” nem ezt a lemezt ajánlanám, ami autóvezetés közben is nagyban fokozza a gyorshajtás kockázatát.

Először a Wasted-et nyitó riffelésben jelennek meg az AC/DC-es ízek, a dal nagy részében viszont inkább Skid Row-s muzsikát hallunk. Az I Don’t Know You eleje azonban már semmi kétséget nem hagy a skandináv lányok ausztrál fiúk iránti rajongása felől. A Watch Out elejének van egy erős Motörhead-es áthallása, plusz szólók tekintetében Philippa ujjai is itt szaladgálnak a legfürgébben a húrokon. Ezen kívül maximum a Try With Love-ra tudnám még azt mondani, hogy Lemmy-ék munkássága adta hozzá az ihletet.

A csajok két lírai nótát engednek meg maguknak. Mindkettőről esett már szó korábban: a Hot Mess különösen erőteljes darab, ismét csak Mancini vokális remeklésével, a Borrowed Time pedig egy történetmesélős darab, amelyben Guernica a refrénnél keményít be valamelyest. Egyébként akár agresszív témákat énekel, akár érzelmesebb húrokat penget, nagyon bírom falrepesztő, ugyanakkor nőiesen érzelmes hangját. A szőke gitáros is remek témákkal és hangzással járul hozzá a pozitív összképhez: szólói diszkrétek, viszont játékával jól színesíti a dalokat.

„Jelenleg, mint csapat, minden korábbinál erősebbek vagyunk – állítja Filippa Nässil. – A zenekar 2010-es alapítása óta most először történt meg, hogy valamennyi tag részt vett a dalok megalkotásában. De a legfontosabb, hogy a Thundermother egy olyan banda, amelyik nemcsak játssza, hanem éli is a rock’n’rollt. Célunk, hogy minél több országban és városban megszólaltassuk új albumunk, a Black and Gold dalait.” Ha 2019 után nálunk is újra tiszteletüket tennék, valószínűleg én is ott lennék a színpad előtti sorokban…

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.