Rockvilág.hu online rockmagazin
62 éves korában elhunyt Steve Grimmett. A Grim Reaper, az Onslaught és a Lionsheart éléről ismert énekes diabétesszel küzdött – melynek következtében 2017 elején részlegesen amputálni kellett a jobb lábát – az utóbbi időben nem volt gond az egészségével, szeretteit váratlanul érte augusztus 15-én bekövetkezett hirtelen halála.
Grimmett karrierje a ’70-es évek végén kezdett a Nick Bowcott gitárossal közösen működtetett Grim Reaper élén, akikkel három, az undergroundban kultikus státuszt kivívott lemezt készített a ’80-as években. Csapata 1988-as feloszlását követően thrashesebb vonalon is kipróbálta magát az Onslaught élén, de saját bandáját, a melodikusabb Lionsheartot is kitartóan üzemeltette.
Kvalitását mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az Iron Maidenben is a végső esélyes énekesjelöltek közé tartozott a ’90-es évek első felében, Bruce Dickinson távozását követően. A Grim Reaper 2006-ban alakult újjá Steve Grimmett’s Grim Reaper néven, de Steve Onslaught-dalokat is énekelt The Sanity Days nevű formációja élén, mindössze az utóbbi néhány évben kényszerült tétlenségre a covid miatt. Ugyanakkor már nagyban tervezgette a visszatérést a színpadra. Legutolsó albumát a Grim Reaper élén 2019-ben jelentette meg At The Gates címmel. A 62 éves korában elhunyt zenészt szülei, felesége és fia, Russ, testvére, Mark gyászolják.
Nyugodjék békében!