“Amerre mi tartunk, nem kellenek szemek, hogy láss.” – Közös dalt adott ki az Enter Shikari és a Wargasm

Nuskull Magazin

Nagy nap a mai a brit kevésbé mainstream könnyűzenében: debütált ugyanis a The Void Stares Back, az Enter Shikari és a Wargasm közös szerelemgyereke. Előbbinek több mint két év után ez az első teljesen új megmozdulása, míg utóbbi idén ősszel tervezi kiadni az első nagylemezét, így minden lehetőséget megragadnak a szereplésre. Az egymástól való elidegenedés témakörét boncolgató tételről a ‘Shikari énekese, Rou Reynolds így szólott:

Témáját illetően a szám a társadalmi fejlődés meneteléséről szól, illetve arról, hogy gyakran a szexualitásról, nemről, szociális berendezkedésről, gazdaságról hagyományosan archaikusabb (értsd: konzervatív – a szerk.) szemléletű emberek mennyire tekintik az eltérő gondolkodású társaikat másik dimenzióból érkezett, zavarba ejtő, romlott lényeknek.

A Wargasm kettőse pedig így folytatta a kollabot iletően:

A ‘Shikari meghatározó része volt a felnőtté válásunknak, így hatalmas megtiszteltetés részese lenni ennek az egésznek, egy ennyire hihetetlen és választékos zenekar társaságában. Ők a jó dolgok mellett állnak ki – mi ennél kicsit pesszimistábbak vagyunk. Szórakoztató volt a sötétebb ördög ügyvédjét játszani Rou fényével szemben. Amerre mi tartunk, nem kellenek szemek, hogy láss…

Az erős The Prodigy– és újkori ‘Shikari-jegyeket felvonultató darab még így is könnyen visszarepít minket vagy tíz évet az időben. Mutatjuk is, hogy miért:

//www.youtube.com/watch?v=u_lZaJD6VMA

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.