Neopera

Ladies in Rock

Német szimfonikus metal, több nehézséggel a hátuk mögött.

A Neopera projektet Jörn Schubert álmodta meg 2010-ben, aki mindig szerette volna a klasszikus zenét a heavy metallal kombinálni. Ehhez keresett megfelelő zenészeket, felkérte hát Nina Jiers szopránt (akinek addig semmiféle tapasztalata nem volt a metálzenében), és Thorsten Schuck baritont. Lassanként kialakult egy teljes felállás, és 2011-ben rögzítették első demójukat.
2012-ben szerződést írtak alá az EarMUSIC kiadóval, akik felkérték őket egy teljes album elkészítésére. A lemez azonban csak 2014-re állt össze, mivel a csapatnak több akadállyal is szembe kellett néznie. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy Jörn Schubert bal karjában izomdisztónia alakult ki, emiatt csak nagyon korlátozottan tudott zenélni. Közben új zenészeket is keresni kellett, mert egyes tagok az élő fellépéseket már nem vállalták.
A debütáló album végül 2014. július 18-án jelent meg Destined Ways címmel. Néhány koncert után Jörn még ebben az évben feloszlatta a zenekart, hogy teljes figyelmét a terápiákra és a gyógyulásra fordíthassa.

Bár Schubert nem épült fel teljesen, de 2018-tól lassanként újra elkezdett foglalkozni a Neopera projekttel. 2020-tól új zenészekkel kezdett együtt dolgozni, a régi tagok közül csak Thoesten Schuck maradt. 2020-ban megjelent egy EP In Memoriam címmel, ami korábbi élő akusztikus felvételeket tartalmaz. 2021-ben két vadonatúj dallal mutatkozott be az új felállás, (An Eternal Night, Verge of War). Jörn Schubert többé nem lép fel színpadon, csak a háttérben, zeneszerzőként folytatja a csapattal a munkálatokat.

Tagok:
Jasmin Gajewski – ének
Thorsten Schuck – ének
Nino Helfrich – gitár
Denis Filimonov – basszusgitár, vokál
Jörn Schubert – dalszerző

Facebook: https://www.facebook.com/neopera

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.