Ornamentos Del Miedo – Yo, No Soy Yo (2022)

Még egy 2021-es cikkemben mutattam be nektek az Ornamentos Del Mideo nevű atmoszférikus funeral doom metal projektet, ahol azzal nyitottam, hogy a multihangszeres Angel minden volt már, csak akaszott ember nem az ungerground zenei színtéren. Számos stílus, hatás áll mögötte, de úgy gondoltam, most végre megtalálta a helyét. Feltűnését azonnal lereagálta a Solitude Productions is, ahol egy ilyen próbálkozás talán nem is lelhetne jobb istállóra. Érdekes módon a kapcsolat megszűnt és az Ornamentos Del Miedo eltűnt a radar elől. Korábbi aktívitását figyelembe véve azért nem lepett meg, hogy zeneszerzőnk ismét nagylemezzel jelentkezett, ezúttal egy mexikói kiadó égisze alatt, limitált példányszámú kézzel fogható kiadvánnyal. Ez azért meglepő, mert Angel nem stagnál, hanem kifejezetten sokat emelt az anyag minőségén, ha lehet egyáltalán ilyet írni. Talán pontosabb az, hogy még aprólékosabb, még átgondoltabb az anyag, mint a nagyszerű Ecos esetében, ami ösztönösen hozta a sötétséget, itt viszont már tudatossággal párosul a dalszerzés a jóval kifinomultabb dallamok, melódiák terén. A cél továbbra is a teljes elveszettség a feltérképezetlen, útvesztőkkel teli belső világban, most azonban egy csipetnyivel több szépség, pátosz társul a végeredményhez, ami olyan dalokban ölt testet, mint a nyitó Abismo Interior.

A dal ugyan 12 és fél perc, mégis egy tipikusnak nevezhető funeral doomhoz képest elég lendületesnek mondható, főleg a lassan, de magabiztosan változó gitártémáknak köszönhetően. Tiszta ének ugyan nincs benne, de hősünk kevéske morgása, hörgése bőven elég lesz kísérőnek ehhez a zenei aláfestéshez. De úgy is mondhatjuk, hogy magát a zenét fűszerezi valamennyire a vokál, hiszen az instrumentális részek toronymagasan uralják a dalok többségét. Így van ez a kiadvány legrövidebb (épp, hogy lemarad a 10 percről) dalánál is, aminek a leghosszabb címet sikerült adni. A Todos Los Regalos Que La Vida Estan Envenenados határozottan súlyos léptekkel menetel, miközben a gitár több rétegben kalandozik a kezdetetktől. Nagyszerűen hallható a basszus is, mely csak tovább mélyíti a rétegek számát. A dal második felében felerősödnek a billentyűs andalgások, melyek végül a fő támával összevonva alkotnak remek kombinációt.

Hangulat tekintetében a harmadikként érkező címadó dal áll a piramis csúcsán, hiszen elős pillanattól kezdve epikus, dallamos gitárokkal kényeztet minket. Minden szépsége ellenére azonban magában hordozza a funeral doomhoz illő tragédiát és azt a kifordított ünnepi hangulatot, ami csak a végső búcsúra jellemző. Ezt legutóbb a Skepticism lovagolta meg szerintem igazán egyedülálló módon legutóbbi lemezén. Az ünnep elmúltával azonban itt nem marad más, csak az üresség, melyben egy elveszett lélek keresi a helyét az örökkévalóságig. Ennek aláfestő zenéje a kedvencemmé vált Parásitos, ahol egyszerűbb témákkal, rengeteg billentyűvel kapunk egy kellően morbid hangulatot. Hasonlóan sivár a Sombras De Los Dias Venir is, a záró Insectos pedig olyat is tud, amit még nem hallottunk eddig…

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.