Rockvilág.hu online rockmagazin
Mi az Isten volt ez? Hívott fel, amúgy teljesen jogos kérdésével haverom éjfél után pár perccel az előbb látott KISS koncert sokkjából ébredezve hazafelé. Hát fogalmam sincs. Az év bulija? Válaszoltam. Azóta a kérdőjel eltűnt a végéről: Az év bulija, minden kétséget kizárólag. Sok mindent láttam már életemben, több száz, ha nem ezer koncerten jártam már. Az AcDc-től a Metallicáig bezárólag szinte az összes nagyágyút megnéztem már, egyedül a KISS volt eddig még a hiányom. /Jó meg a Bon Jovi, de az utóbbi évek felvételeit nézve, arra már nem is vágyom./ Tegnap úgy indultam meg a Budapest Aréna felé, hogy na még egy bakancslistás zenekart kipipálhatok, még úgy is, hogy bevallom töredelmesen, sosem voltam fekete öves KISS fan. Sőt még csak fan sem. Persze a kötelező tételeket ismertem tőlük, ha egy-egy buliban megszólalt az I was made én is roptam rá, de kb itt ki is merült a Gene Simmonsék felé vetett rajongásom. De ha már búcsú turné, ha már egy kultikus zenekar utolsó eljövetele, na meg az őket övező mítosz a legendás színpadképeikről, egy pillanatig sem gondolkodtatott el azon, hogy ott leszek e a bulin. Mert ha nem mentem volna el, bizony most nem ezt a cikket írnám, hanem a gép alatti üvegasztalt fejelgetném.
Az arénába megérkezve már egy olyan impozáns látvány fogadott, ami még nekem is újdonság volt. A monumentális KISS logós függönnyel letakart színpad két oldalán, két-két kb húsz méter magas szobor állt, a négy tag teljes alakjával. Mellette mindkét oldalon egy-egy hatalmas kivetítő, majd a függöny lehullása után kiderült, középen van még egy, az említetteknél kb háromszor nagyobb képernyő is. De ne rohanjunk ennyire előre. Mint általában lenni szokott, itt is volt egy előzenekar. A Dirty Honey-é volt az a hálás lehetőség, hogy egy ekkora legenda előtt léphessenek fel, és egyben az a hálátlan lehetőség is, hogy a KISS előtt játszhattak. Mert akármennyire is volt zeneileg egyben az a késői hetvenes évek hard rock világára hajazó zenéjük, bevallom már a koncertjük közben is arra koncentráltam, hogy milyen lesz a főzenekar. Abban a pillanatban pedig, hogy a KISS a színpadra lépett, szinte már azt is elfelejtettem, hogy volt előttük valaki. Olyan ez mint a kisgyerek a játékboltban. Egészen addig érdekli őt egy jó kisautó, amíg meg nem lát egy nagyobbat, szebbet, jobbat. Ezen az estén pedig a KISS volt a nagyobb, a szebb és a jobb. De még mennyivel.
Volt bennem egy olyan félsz, hogy csak ne legyen ez az egész egy izzadtság szagú hakni. Ne legyen erőlködős, ne legyen fáradt. Mert azért a youtube-on nézegetve ilyet is láttunk már régebben Paul Stanley-éktől. De szerencsére nem volt. Sőt…
Kilenc óra előtt pár perccel, aztán felcsendült a zenekar intrójának számító Led Zeppelin dal, a Rock and Roll, miközben az oldalsó kivetítőkön már azt nézhettük, hogy a legendás jelmezükben és arcfestéseikkel elindultak a back stage-ből az est főszereplői. Ez is egyébként egy elég nagy flash volt, hogy még mielőtt a színpadra értek volna, már nyomon lehetett követni a banda útját, a hangulatot emelve ezzel is. A Zepp dal elhalkult, majd Gene dörmögő hangján a mikrofonba kiáltotta, hogy Are you ready Budapest és a Ditroit Rock City első taktusaira a függöny lehullt, a legendás négyes pedig megjelent a színpadon. Mit a színpadon, a színpad felett kb 25 méterrel a levegőben. Majd az amúgy lámpaként és pirotechnikai állványként is szolgáló testeken leereszkedtek a deszkákra, miközben a szikrák és tűzgömbök repkedtek minden felé. A többi pedig már történelem….. Mert ez a koncert beíródott a nagybetűs rock zenei lexikonba, az már egyszer biztos. Ez a koncert TÖKÉLETES volt.
Kár lenne dalonként felsorolni, hogy itt meg ott ki hogy játszott, ki mit csinált, mert reggelig lehetne ecsetelni az apró nüanszokat amitől az este legendássá vált. A teljesség igénye nélkül: Volt itt lángcsóva, tűzgolyó, szikraeső, lufieső, tűzijáték, vérköpés, gitárba épített pirotechnika, hanggránát, na meg annyi konfetti, hogy a buli végén bokáig gázolt benne mindenki. /RIP takarítószemélyzet./
Paul Stanley átrepülte az arénát, egy középre felállított emelvényre, hogy ott is előadjanak két dalt. Gene, Eric és Tommy fel és le lifteztek a rámpáikon. Egyetlen másodpercig sem volt megállás. Minden apró részlet ki volt dolgozva. Itt kell megemelnem a kalapom azelőtt a több tucat technikus előtt, akik vért izzadva dolgoztak azon, hogy minden a helyén legyen. Mert ez bizony nem volt kispálya, nem volt sétagalopp.
Gene Simmonsék is rendesen kitettek magukét. Ők is tudták ez az utolsó turné, nincs több, most kell megmutatni mit is tudnak, miért is tartják őket a rock történelem egyik legnagyobb zenekarának. Hiba nélkül hozták le a több mint két órás bulit.
Külön megsüvegelendő teljesítmény, hogy egy ekkora turnén, ilyen monster set list mellett, is ennyire jól szólt a hangjuk. Mert ugye mind a négyen énekelnek, ráadásul Paul, Gene és Eric szólóban is. Eric Singer ráadásban előadott egy-szál zongorás dala önmagában is hatalmas vastapsot érdemelt. Paul Stanley igazi frontemberként folyamatos kommunikációba volt a közönséggel. Gene Simmons pedig tudta pontosan hol van, és erre épített is. Az anyai ágon magyar származású zenész, többször is magyarul szólalt meg, hergelte a jelenlévőket. Hibátlanul kihasználta, hogy ez itt aranyat ér. Ez nem csak egy KISS koncert valahol a világban, hanem egy KISS koncert egy magyar gyökerekkel rendelkező zenésszel Magyarországon. És habár Ő már nem itt született, soha életében nem volt rákényszerülve a magyar beszédre, nagyon odatette magát. Meg merem kockáztatni, hogy rá is készült külön erre az estére.
Az utolsónak előadott Rock And Roll All Nite klasszikusa előtt a kötelező közönséggel való fényképezkedésen is túlesett a zenekar, hogy aztán a dal alatt, még egyszer utoljára, mindent bevetve végleg elbúcsúzzanak. Valószínűleg örökre. Mert tényleg ez a búcsúturné. A KISS nem fog többé színpadra állni, nem fog többé világot járni. Egy fél évszázadon átívelő karrier hattyúdala volt ez. Abból viszont a legjobb, legnagyobb, legszebb és be kell vallani a legmeghatóbb is. Volt benne valami drámai, hogy az utolsó taktusok után már nem hajolt meg a zenekar, azt letudták a fényképezés előtt. A fények kialudtak, ők pedig a sötétben eltűntek. Eltűntek végleg. A fiesztává alakuló buli végére, a könnyek is megjelentek, fiatalok és idősebbek arcán egyaránt. Mert tudtuk itt a vége.
Lezárult egy korszak a történelemben. Befejezte a leglátványosabb zenekar aki valaha a pályán volt. Említettem írásom elején, sosem voltam igazán fan. De 130 perc audiovizuális orgia után csak álltam ott a lelátóm még hosszú percekig, miközben a konfettit szedegettem a hajamból. Nem tudtam igazán hol vagyok, nem tudtam igazán mit is láttam, mi történt velem. Csak álltam ott a talajra zuhant állal, szótlanul. Az öröm a szomorúság és a megrökönyödés egyszerre kavargott benne, és talán még kavarog most is.
Az a rengeteg fiatal aki életében most volt először ilyen eseményen, akit a szülei kihoztak, hogy nézzék meg apu és anyu miért is rajongott fiatalon, talán úgy távoztak az arénából, hogy ők is rocksztárok akarnak lenni.
Köszönöm a Live Nation-nek, hogy elhozták ide a zenekart. Köszönöm a KISS-nek, hogy letolták a tökéletes bulit, hogy úgy búcsúztak el, ahogy senki más nem tud.
Gene, Paul, Eric és Tommy, jó pihenést kívánok. Legendák voltatok, tegnap pedig halhatatlanná váltatok.
