Lzzy Hale nem kér elnézést azért, mert biszexuális

Fémcsajok

Június a Pride hónapja, amely fogalmat legtöbben a melegekkel azonosítják, noha a Pride nemcsak erre terjed ki. Lzzy Hale, a pennsylvaniai Halestorm frontasszonya ma kijelentette: biszexuális, és ezért nem hajlandó bocsánatot kérni.

Azt is bevallotta: sokáig titkolta orientációját.

Az énekesnő, aki lassan húsz éve él párkapcsolatban zenekarának gitárosával, Joe Hottingerrel, eképpen nyílt meg Instagramján:

Már kiskoromban tudtam, hogy valami más bennem. Egy félig keresztény háztartásban nőttem fel, és minden, amit éreztem, eleve rossz volt. Ezért sokáig eltitkoltam a biszexualitásomat. Azáltal, hogy egy zenekarba kerültem, kiléptem a vallásból, megtaláltam a közönségemet, és végigvágtattam az élet sötét, zavaros vizein, hogy aztán képessé váljak igazán kényelmesen magamévá tenni mindazt, ami én vagyok.

- kezdte sorait Lzzy, majd így folytatta:

Biszexuális vagyok, és ezért senkitől nem fogok elnézést kérni. A saját spektrumomon belül navigálok ebben a hatalmas szivárványban, amelynek mindannyian részei vagyunk. Azt remélem, hogy adhatok nektek valamit, akár a büszkeség állapotában vagytok, akár még a nyílt tengeren vergődtök... azáltal, hogy az igazi éned vagy, hogy elfogadod azt, ami megkülönböztet téged a többiektől, és magadénak vallod a furcsaságodat... ezek a dolgok végül a szupererőiddé válnak. Az igazi éned értékes, senki sem veheti el tőled, hacsak te nem hagyod ezt. Használd úgy, mint egy titkos fegyvert.

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

LZZY HALE (@officiallzzyhale) által megosztott bejegyzés

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.