Molnár Róbert Band: Üvegfal – Megjelent az Árnyak örökségét folytató zenekar új lemeze!

Haverock Közösség

Megjelent az Árnyak örökségét folytató együttes új lemeze!!!

Kereken 20 évvel ezelőtt jelent meg az Éjszakai utazás, az utolsó Árnyak album, ami után csak a 2004-es Jubileum lemez jelent meg a ’95 és ’02 között született dark rock / gothic rock klasszikusok új változataival. A későbbi években Molnár Róbert énekest az October élén hallhattuk, majd saját neve alatt elevenítette fel újra a kultikus Árnyak és October dalokat.

Molnár Róbert Band-hez 2017-ben csatlakozott az a Papp István is, aki az Árnyak gitárosa, zeneszerzője is volt. Az Üvegfal című album vele készült el: a lemezen 8 teljesen új dal mellett 1 kiadatlan Árnyak, és 2 kiadatlan October dal szerepel.

CD-t IDEKATTINTVA tudtok vásárolni, online pedig ITT tudjátok meghallgatni az albumot!

Robi a következőket mesélte nekünk az albumról:

“Egy album megszületése egy zenésznek, zenekarnak tényleg olyan érzés, mint egy gyermek születése… Ezer próba, agyalás, koncert, studiózás, szövegírás előzi meg. Bitang jó érzés újra azzal a Papp Istvánnal dolozni, akivel az Árnyakban is együtt toltuk. Az Üvegfal pedig az eddigi legsötétebb, legményebb, legkeményabb és egyben legdallamosabb album, amin valaha is énekelhettem. Túlzás nélkül állítom: ez lett az eddigi legjobb Árnyak album. Ma lemezbemutató Szolnokon, 25-én pedig Budapesten, az S8- ban, és jön két nagyon különleges videoklip is. Az egyiket egy kiváló képzőművésszel, a másikat pedig egy sminkmesterrel készítjük. A BSW- vel pedig nem, LOL.”

A facebook eseményt itt tudjátok elérni a Dark Dance Project VIII. – S8 | Molnár Róbert Band Lemezbemutató eseményről.

 

Kövessétek a Haverock közösséget Instán és Facebookon!

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.