Iron Maiden: Legacy Of The Beast Tour – Groupama, Budapest, 2022. június 07.

A felfokozott érdeklődés (kb. 22 ezer ember) mutatja, mekkora igény kerekedett néhány ínséges év alatt egy komolyabb eseményre. Újra megmozdultak a népek egy metal bandára, szinte 1988-ban éreztem magamat a már kora délután a környéken gyülekező fekete pólós tömeg láttán. Azt számolgattuk a haverokkal, hogy ilyen léptékű szabadtéri rock stadionbuli közel 10 éve nem volt hazánkban (Roger Waters, The Wall, 2013), fémzenében pedig még régebben (a Metallica lehetett az utolsó 2010-ben).

Nem is volt felkészülve rá infrastrukturálisan a város és mintha a szervező sem járt volna külföldi fesztiválokon, nagy koncerteken (mondjuk Bécsben) az elmúlt évtizedben. A Népliget sarkán két kocsma (normál befogadóképesség együttesen 28 fő) próbálta hősiesen állni a sarat és az úri(nak némi jóindulattal nevezhető) közönség rohamát a sörért. Súgok: külföldön ez úgy megy, hogy már délután kettőkor nyitnak a stadion körül (nem bent) a hot dogot, perecet és italokat árusító – hivatalosan – kitelepült egységek.

A NAV-hoz bekötött egyetlen pénztárgép már csak hab a tortán, így hiába csapolják nyolcan a sört egy sátor alatt, a sorban-állási idő bejutás után is ütötte az egy órát. A bent itt nem a nézőteret jelenti, ott nem voltak büfék, így még véletlenül sem lehetett a nélkül piához jutni, hogy közben ne kelljen elhagyni a színpad környékét. Az előzenekarokat így nagyjából ki is lehetett hagyni, hiába voltál ott időben.

Nem mintha nem lenne bajom az első két fellépővel is. Pontosabban nem velük, hanem azzal a mentalitással, hogy a Maiden leszarja, kiket nyom be eléjük a kiadó/promoter/mittudoménki. Nem hiszem, hogy annyira szarul menne nekik, hogy csak az anyagiak számítsanak itt; az, hogy ezek minimálisan kompatibilisek legyenek zeneileg a rajongótábor ízlésével, nem. Vannak ők akkorák, hogy ha akarnák, tudnák ezt a dolgot befolyásolni kissé a megfelelő irányba.

Az eddig felsorolt negatívumok jórészt azért Harriséken kívül álló tényezők, de még nincs vége a Kádár alatt minden jobb volt monológomnak. Van itt olyasmi is, ami az Iron Maiden lustaságának tudható be: négy év alatt sokat nem gondolkodtak a show megújításán, gyakorlatilag – leszámítva az első három számot – ugyanazokat a díszleteket és koreográfiát kaptuk, mint 2018-ban Sopronban. Így azok számára elmaradt a hűbazzeg, akik ott már látták a csapatot és ezt a műsort.

Oké, a turné elvileg ugyanaz, de azért ez (négy évvel később folytatni sokszor ugyanazon helyszíneken/országokban) elég olcsó-átlátszó megoldás. Ráadásul megjelent közben az új lemez – erről három opust lenyomtak az elején, erre érkezett egyedül új díszlet (szamuráj Eddie-vel), valamint ezért került át az "Aces High" (Churcill beszédével és a Spitfire-rel) kezdésből ráadásba. Szóval kicsit olyan ránc-felvarrott kör ez a mostani, de éppen úgy, mint a korszak hollywoodi sztárjainál: elnézi nekik az egyszeri rajongó, mert még mindig ők a legjobb színészek.   

Végül, de nem utolsó sorban, a népünnepély jellegnek megvannak sajnos a hátulütői is. Néhány honfitársunk láthatóan szintén ’88-ban érezte magát, és úgy vélték, jó ötlet és még mindig trendi csutka részegen megérkezni a buliba, valamint a nőket és gyerekeket is bőségesen magába foglaló tömeget vegzálni szándékosan, hátha ki tudnak provokálni némi verekedést. Suttyóság a köbön. Hozzáteszem: nem fiatalok voltak és kinézetre nem is orbitális nagy rockerek.

Nézzük akkor a pozitívumokat: profi show, lelkesedés (mindkét oldalon), jó hangzás (önmagukhoz képest mindenképpen). A színpadkép lenyűgöző volt, ezt ne vitassuk! Azt sem, hogy odatették magukat rendesen - jó néhány fiatal csapat megirigyelheti azt az energiát, amit ezek a vén csontok sugároztak ezen a fellépésen. Nekem a sounddal sem volt bajom. A setlist nem mindenkinek tetszett előzetesen, de egy ekkora életműből lehetetlen úgy válogatni, hogy néhány alapmű ne maradjon ki. Szerintem próbálnak megfelelni az őstábornak (Number of the Beast, Run to the Hills, The Trooper, Flight of Icarus stb.) és a fiatalabb fanoknak is (Blood Brothers, Sing of the Cross, The Clansman, Fear of the Dark). Amúgy, ha elhangzik a "Revelations" és a "Hallowed Be Thy Name" egy bulin, én már meg vagyok véve kilóra, nem azt keresem, hogy mi maradt ki.

OK, nem mondom azért, hogy néha nem jutott eszembe, ezt, vagy azt a Kiss Zolival felálló Maidnem tulajdonképpen jobban játssza (pl. éppen a "Revelations" ilyen volt), de most ne legyünk szőrszálhasogatók! Jó volt látni amúgy, hogy a "Senjutsu" számait is végig énekelte a közönség, úgy tűnt, élőben egész jól működnek azok a témák is.

Verdikt? Korántsem volt hibátlan buli ez, mégis nagyon kellett már! Az ilyen grandiózus, látványos színházak nélkül tényleg halálra van ítélve ez a műfaj. De amíg ilyenek vannak, mert van rájuk igény, addig remény is van!

Kotta

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.