Minimális Tankcsapda, nagyon sok BSW! Itt a Baz+ dal, és videoklip!

Őszintén szólva nem is akartunk nagyon írni erről, hiszen nem feltétlen a Rock stílusa képviseli magát a dalban. Annyi persze hozzá köti, hogy a Tankcsapda zenekar nyomja az alapot, és énekli is benn hogy Baz+.

Nekem ezzel semmi gondom egyébként, mivel nem egy kimondott Csapda nóta. Vendégszerepeltek, kipróbálták, és persze reméljük hogy nem váltanak stílust, amire nagyon sok esély nincsen. (Remélem) Főként azért gondoltam hogy mégis leülök és írok pár sort, mert elég megosztó a dal. BSW rajongók szárnyra kaptak és tetszik nekik a dal, a Tankcsapda rajongók és nem rajongók pedig fikázzák. Persze voltak akik eddig is fikáztak, velük nem lehet mit tenni, de vannak akiknél most telt be a pohár. Én annyit mondok ezt nem kell annyira komolyan venni, hiszen a klipben is látszik ez csak egy felkérés, és nem fog a Tankcsapda sem stílust váltani, sem turnézni a BSW zenekarral. Reméljük így is lesz. 😀

Hozzáteszem nekem nincs problémám a másik stílus irányzattal sem, persze a dalszövegek sokat nem mondanak, de a mai fiatalságnak az új generációnak ez kell, ez tetszik. Nyilván erről is van véleményem, de akkor reggelig írhatnám itt ezeket a sorokat. Mindenesetre sokan írták hogy eddig szerette a Tankcsapdát, most már nem. Ezt kicsit erős túlzásnak tartom azért mert kipróbáltak valami újat. Persze mindenkinek a saját döntése, és nyilván nem leszek  BSW rajongó ezután sem, és nyilván ezt a dalt sem fogom hallgatni valószínűleg 2-nél többször, de megpróbálták.

Mindegy, én nem is magyarázom tovább, mindenki eldönti maga, hogy mit gondol. Sok zenekar próbált már ki más stílust, ettől még nem égették el őket máglyán.
Még egy vélemény, amit Piószegi Dóri írt, aki amúgy nagy Tankcsapda rajongó, és teljesen egyetértek vele.

Ha sokan ezután sem értik a dolgot, akkor tényleg sajnálom, és egy dal miatt majd ne hallgassátok azt amit hallgattatok X éve. Ne járjatok koncertre egy dal miatt, hiába jártatok X éve rá, és buliztatok hatalmasat mert életetek talán legjobb koncertje volt. Ha így érzitek nem kell, viszont felesleges mocskolódni a komment szekcióban mert valami nem tetszik. Görgesd tovább, hallgass mást ha úgy gondolod, vagy ha a régi Tankcsapda neked a kedvenc hallgasd akár azt. Felesleges mocskolódni, meg anyázni, csak magadat hergeled vele!

Hajrá Tankok, várjuk az új dalokat! Addig meg szóljon azoknak, akiknek tetszik:

Plusz infó:
Nem gondoltam hogy egy Hammer World is képes felülni egy ilyen lóra, és lealacsonyodni a szintre amit posztolnak még nagyobb feszültséget generálva! Mindegy ez egy újabb saját vélemény. Nehogy összetartsunk, húzzunk szét! Akinek lenne ereje arra, hogy ezen változtasson dobjon rá egy lapáttal!

Béke mindenkivel! 

BAZ+

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.