BlackSword: Alive Again (2021)

Gyakran előfordul, hogy már csak akkor szembesülök egy zenekar nemzeti hovatartozásával, amikor a nekem tetsző muzsika hallatán eldöntöm, hogy írok róluk, s ezért jobban megismerkedem a hátterükkel. Ez alkalommal is így történt, és fordulhatott elő az az aktuális világpolitikai helyzet prizmáján át nézve pikáns helyzet, hogy míg nem is olyan régen egy ukrán stoner rock csapat, a Somali Yacht Club idei lemezébe futottam bele, most egy orosz banda, a BlackSword legutóbbi alkotását dobta ki nekem a gép. Míg előbbit végül passzoltam, utóbbi addig hallgattatta magát, míg végül eldöntöttem, hogy az albummal kapcsolatos élményeimet ezen az oldalon is közkinccsé teszem.

„Epikus heavy metal Szibériából” – így definiálja magát a Novokuznyeckből származó formáció, amelynek elődjét, a Stormbringert még 2005-ben alapította a basszusgitáros Ivan Viking (eredeti nevén I. Szukov). Akkoriban állítólag még thrash/death metalt játszottak, és ezen a néven egy demót (Hovering Plague – 2006), valamint egy EP-t (Predatory Divine – 2007) hoztak össze. 2009-ben lett belőlük BlackSword, amikor is a főnök gyakorlatilag újjászervezte a zenekart. Muzsikájuk az idő tájt szelídült klasszikus heavy metallá, s ezen időszak lenyomata lett aztán első nagylemezük, a 2010-es The Sword Accurst is.

A BlackSword-höz 2012-ben csatlakozott Artyom Omeljencsuk gitáros, aki azóta is a csapat tajga, akarom mondani, tagja. Az újabb fordulatra azonban egészen 2018-ig kellett várni, amikor – Gyenyisz Grebenkin gitáros és Sztanyiszlav Volkov dobos érkezésével – összeállt a ma is aktuális hangszeres szekció, ám az énekes posztjára akkor még nem találták meg a megfelelő kvalitásokkal bíró embert. Így végül ők négyen rögzítették az új albumot, első körben instrumentális formában, és csak ezt követően néztek körül a nemzetközi színtéren is, a hiányzó ötödik tagot keresve. Így leltek rá a görög Michális „Mike” Livasra, aki elsősorban a YouTube-on közzétett Manowar-, Judas Priest-, Iron Maiden-, Mercyful Fate és egyéb feldolgozásaival vétette észre magát, de fellépett Timo Tolkki (ex-Stratovarius) szólócsapatának énekeseként is, 2018 óta pedig a görög Silent Winter frontembere.

Az ő hangjával lett teljes a tavaly július végén napvilágot látott Alive Again album zenei spektruma, amely műfajilag már inkább power metal, amelyben az irányzat amerikai és európai vonalának ízei keverednek, a dalok témáit pedig az ezotéria, a misztikum és a dark fantasy világából merítik. A lemezen hallható muzsikáról egyeseknek a Jag Panzer, másoknak a Helstar, a Brocas Helm vagy éppen a Cauldron Born világa ugrik be, én viszont nem tudnám kizárólag egy, de még két zenekarral sem rokonítani őket.

Mike Livas hangja hallatán erős dejá vu érzésem van. Remek torok, tipikus power metalos orgánum: itt egy kis Andy B. Franck, ott egy kis Michael Kiske (Long Lost Days), és a hasonlóságoknak itt messze nincs vége. Már az első pillanatban magával ragad, ugyanakkor a magasabb regiszterekben (Barbarian Born) kevésbé tetszik, mint a harapós-férfias középső hangfekvésben.

Egyik kedvenc refrénem a Darkest Heart-ot koronázza meg, majd közvetlenül utána jön a The Last Viking, ami dalként ennél is nagyobbat üt: az alap-gitármelódia, Ivan basszusa, ami itt kerül a leginkább előtérbe, a hősies refrén, a szám struktúrája, összetettsége… Az album második felében tényleg szintet lépnek a Fekete Kard harcosai.

A címadó a maga nyolc percével az anyag leghosszabb szerzeménye, ehhez képest sajnos nem elég izgalmas, változatos; talán még a hegedűszólammal visznek bele némi új színt. A záró, instrumentális The Crown of All pedig mintha ennek a dalnak a folytatása, továbbgondolása lenne: eső, mennydörgés hangjaival kezdődik és halkul el, a hegedű gyakorlatilag főszereplővé lép elő, viszi a vezérszólamot, a központi dallam igazán karakteressé válik, a vonós hangszer és az akusztikus gitár diszkrét párbeszédéről (0:56-nál) pedig a Metallica The Unforgiven-jének lírája juthat eszünkbe. A lemez egyik leghatásosabb és leginkább magabiztos szerzeménye ez.

Érdekes, hogy semmilyen „tipikusan orosz” motívum nincs a zenében, van viszont egy csomó más finomság: az intenzív gitármunka, amelyben a riffelés mellett progresszív és nyomokban neoklasszikus (The Last Viking) elemek is helyet kapnak, az Iron Will szólója előtti légies betét, az Immortal Hero figyelemre méltó ritmizálása, vagy Ivan bőgőfutamai a Barbarian Born elején.

A hellén kapcsolat, Livas csatlakozásával más téren is meghozta gyümölcsét, hiszen a lemezt a görög No Remorse Records adta ki CD-n (a debüt albumot az amerikai Echoes of Crom Records gondozta).

Ahogy a címe is jelzi, a csapat több mint egy évtizednyi vegetálás után ismét él és virul. (Az első nagylemezbe is belehallgattam: minden tekintetben ég és föld a különbség a két anyag között.) Zeneileg egy rendkívül szimpatikus formációt ismertem meg a BlackSword személyében. Kívánom, hogy ennél soha ne adják alább.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.