Bohemian Betyars – Fellépnek a Kalászi Vigasságokon is!
2022. június 11.-én a Bohemian Betyars is fellép a Budakalászon megrendezésre kerülő Kalászi Vigasságok Fesztiválon.
2022. június 11.-én a Bohemian Betyars is fellép a Budakalászon megrendezésre kerülő Kalászi Vigasságok Fesztiválon.
A budapesti Solidity nem mai banda, még 2012-ben, azaz pontosan tíz évvel ezelőtt alakultak meg, első stúdióalbumuk 2016-ban szerzői kiadásban látott napvilágot „An Abnormal Collection” címmel, aztán következett 2019-ben egy digitális EP, végül most …
Legutóbb tavaly nyáron adott jelentősebb életjelet magáról a Counterparts azzal, hogy kilépett Blake Hardman szólógitáros. A posztra Jesse Doreen alapító gitáros került vissza öt év kihagyás után. Most pedig itt egy – a zenekar szokásához híven fülbemászó és ütős – új dal, amely az Unwavering Vow címet viseli és az ősszel megjelenő új lemez első […]
Úgy látszik, a forradalmi rockzenei újítások ketyegőjében az elem megállt, megbolondult, visszafelé jár. ’50-es/’60-as évek: rock ‘n’ roll, blues, pszichedelikus rock. ’70-es évek: hard rock. ’80-as évek: heavy/thrash/black metal. ’90-es évek: grunge…
2021. július 18-án ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a veterán amerikai thrash metal brigád, az Anthrax. Ennek örömére a The Den nevű Los Angeles-i stúdióban élő streaming-koncertet adtak, mely két órában foglalta össze a banda pályafu…
Meglepő együttműködésre adta a fejét a Tankcsapda: a BSW nevű rap/pop formációval készítették el a Baz+ című tételt, mely egyértelműen habkönnyű nyári slágernek készült. A dalra felvett klip a hajtás után máris megnézhető (a csapat előző albumáról IT…
Számomra az Amorphis mellett az idei év első felének egyik legjobban várt albuma volt ez az anyag. Az én esetemben az e banda iránti megkülönböztetett […]
Nemrég Avius baszta elém ezt a lemezt, hogy Ő sem hallgatta még, de ránézésre nekem beadja. Már eleve az, hogy szerb létükre Disznótor a zenekar neve meg, hogy csupán két tag szerepel badncamp-en, hogy punk meg psych hardcore punk, előre vetíti azt, …