2022-05-30

Icenap

A Watch My Dying énekesével közös dalt adott ki az Icenap

Április elején mutatta be legutóbbi klipes dalát az Icenap, és máris itt a nu metal-zenekar következő felvonása, ami egy élőben már régóta játszott dal stúdióváltozata. A Walls című szám felvételének érdekessége, hogy a Watch My Dying énekese, Veres Gábor is szerepel benne. A srácok így kommentálták az új megjelenést: A Walls a koncertjeink kezdőszáma, mióta […]

grace of kairós

Egy sült pisztráng szeme és fogai, mint vizuális elemek – Bemutatta első klipjét a budapesti LanternI

Bemutatta első klipjét a budapesti illetőségű LanternI (akiknek, mint megtudtam, angolosan ejtjük a nevét, valahogy így: Lantern-eye). A poszt-metal-zenekar – vagy ahogy önmagukat aposztrofálják: “toxic psychic sludge” – még tavaly októberben rögzítette a Merger című dalt a Thousanddel egyetemben, ami az Everending Story című négyes splitlemezen jelent meg az év utolsó napján. Külön érdekesség, hogy […]

Europe

John Norum – A Europe gitárosa idén új szólólemezzel jelentkezik

Nyolcadik önálló stúdiólemezét jelenteti meg az év második felében John Norum. A Gone To Stay meglehetősen hosszas várakozás után követi a sorban a legutóbbi, 2010-es Play Yard Blues korongot. Az új szólólemezen Norum gitározik és énekel, a dobos Peer Stappe, a basszusgitáros Fredrik Bergenstråhle, viszont a május 20-án bemutatott, egy igazi viking hajón forgatott Sail […]

Terra Nullius

Terra Nullius – Dalpremier – A tegnap záloga

A tegnap záloga címmel egy új dallal jelentkezett a 2020 óta aktív, és a metalt csellóval is színesítő Terra Nullius zenekar. A bandát Sztancsik László dobos hozta létre azzal a céllal, hogy a metal műfajra és a klasszikus zenére jellemző hangzásvilág ötvözésével minél egyedibb produktum születhessen. A fentieknek megfelelően – megkeresés útján – első lépésként […]

Nemsokára Budapestre ér a Red Hot Chili Peppers

Alig két hét és a 2016-os négysikerű dupla koncert után, ismét Budapestre jön a Red Hot Chili Peppers. Aki még nem látta azért, aki már igen, az pedig azért vegyen jegyet a bulira, ha még nem tette. John Frusciente visszatérésével pedig a legsikeresebb felállás először játszik hazánkban. A RED HOT CHILI PEPPERS 2022-BEN VILÁGKÖRÜLI STADIONTURNÉRA […]