THE DAMNNATION – Way Of Perdition

Rengeteg féle zenét hallgatok, így mikor találkoztam a fenti zenekarral, egyből egy kis triumvirátusba tudtam helyezni őket: Nervosa, Crypta és The Damnnation. Mégpedig azért, mert van bennük pár közös dolog: mindhárom brazil zenekar, mindhárom az extrém műfajban tevékenykedik és mindháromban csajok zúdítják a hallgatók fülébe őrületes zenéjüket.

Most a 2019-ben alakult The Damnnationról lesz szó és első lemezükről a Way of Perdition-ről.

Igazán lendületesen kezdenek bele a valamivel több mint fél órába. A Before Drowning alapján leginkább a mai Kreatorhoz tudom kötni őket. A dal nyugisan kezdődik némi akusztikus háttérrel, ami majd a végén újra előkerül. A refrén pont annyira dallamos, hogy könnyen megragadjon, de ne essen ki a thrash műfaj adta korlátokból.

A címadó dal követi az előző receptet, kitűnik belőle az egyszerű, de szépen megkomponált szóló. A folytatás szinte ráépül az előző dalra és már-már rock and rollos riffel kezdődik, ezt kompenzálja a verzében a ritmus felpörgetése, de ez csak az eleje unikuma. A kezdő riff a refrén körül újra feltűnik és igazából ennek hangulata határozza meg az egész dalt, a szólókat és a kiállást. Emiatt eszembe jut az Overkill, bár a ráspolyos, morgós ének ezt a képzetet üti.

A This Pain Won’t Last remek refrénjével emelkedik ki. A verze lehetne izgalmasabb, de lehet csak a dallamok nyomják el. A folytatás viszont nagyon egyben van, talán nem olyan feltűnő, mint a This Pain. Szépen épül fel a dal, gördülékeny a szóló, ezáltal van egy különös lendülete. Az erős refrén a Random Words-ben újra előtör. A Slave Society hagyományos megközelítés, a bridgeben érezni a thrast, a szólója bár rövid, de izgalmas. A Rotten Soul kezdése szinte kipattan az előző dal végéből. A lemez leghosszabb dala a maga 4:12-jével. A vége felé egy kis “king diamondos” betét található. Rögtön utána jön a legrövidebb dal a No Hope Inside (a címe viccesen összecseng a Paradise Lost No Hope In Sight-jával). A záró The Greed remek tétel, különösen izgalmas a basszusgitár időnkénti előbukkanása a hangorkánból, de a refrén is arra ingerli a hallgatót, hogy újra indítsa a lemezt. Tökéletes zárás.

A dalok nincsenek feleslegesen sokáig nyújtva, néha inkább azt érzem, hogy lehetnének kicsit hosszabbak. Bár a kiadó thrash/death metalnak azonosítja be, ez számomra félrevezető, inkább az előbbi mint az utóbbi, de abból sem a szigorú tuka-tuka fajta, jobban kedvelik a középtempót. Számomra a német Nocturnal zenekart idézik, csak kevésbé sötéten és agresszíven. Ennek ellenére izgalmas lemezt hoztak össze, érdemes meghallgatni őket, mert a még így is durva zenét legtöbbször hozzá illő durva dallamokkal tudják feldobni.

Kiadó: Soulseller Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Thrash / Death
Web: facebook.com/theDamnnationofficial

Tracklist:

  1. Before the Drowning
  2. Way of Perdition
  3. Into the Sun
  4. This Pain Won’t Last
  5. Grief of Death
  6. Random Words
  7. Slaves of Society
  8. Rotten Soul
  9. No Hope Inside
  10. The Greed

Pontszám: 9

Source

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.