Cloven Hoof: Time Assassin (2022)

De jól tettem, hogy adtam még egy esélyt ennek a bandának! Jó pár évvel ezelőtt az ő bemutatkozó albumukat is beemeltem a ’85-ös projektembe (amikor is visszamenőleg ismerkedtem meg egy csomó olyan, a hőskorból származó csapattal, akik mellett annak idején – pénz vagy idő hiányában – elmentem); igaz, hogy abban az esztendőben éppen nem jelent meg nagylemezük, egy évvel korábban viszont igen. Az az anyag, bár máig megvan, semmilyen különösebb hatást nem tett rám, most viszont azt gondoltam, hadd jöjjön az új lemez: hátha a rutinos csapat és az új idők kombinációjából valami jó sül ki. Ahogy az a Lizzy Borden, az Acid Reign, a Cirith Ungol, a Necronomicon, sőt, a Kreator esetében is megtörtént, hogy míg korai anyagaik (amiket megismertem tőlük), egyáltalán nem nyűgöztek le, legutóbbi alkotásuk nagyon is a kedvemre való volt. És láss csodát, most is ez történt!

Talán már első hallgatásra is, de másodikra biztos felkaptam a fejem a nóták hallatán: hú, ez egész jó anyag! Szívesen vettem elő újra és újra, mostanra pedig úgy vagyok vele, hogy az év egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatták a wolverhamptoni vén rókák. A „vén” jelző persze erős túlzás, hiszen az egyetlen őstag, a basszusgitáros Lee Payne kivételével valamennyi jelenlegi muzsikus a fiatalabb generációt képviseli. Ráadásul a frontember, George Call nem is angol, hanem amerikai.

Az 1979-ben alakult csapat a Brit Heavy Metal Új Hulláma (N.W.O.B.H.M.) hátán vitorlázott be a köztudatba, mi több, a zenészek kezdeti maszkos-jelmezes imidzse egyedi arculatot adott a bandának, mindenki mástól különbözővé tette őket. Történetük első felvonásában három stúdióalbumot jelentettek meg, majd 1990-ben a kiadóval kapcsolatos szerződéses problémák miatt feloszlottak. Payne 2001-ben élesztette újjá a Cloven Hoof-ot, de egy 2004-es, Keep It True fesztiválos fellépést leszámítva (amire sikerült összetrombitálnia a zenekar 1987-1990 közötti felállását) új tagokkal, és sajnos folyamatosan változó line up-pal vitte tovább a csapat örökségét. Összeszámoltam: az elmúlt évtizedekben rajta kívül összesen 28 zenész fordult meg az együttesben. A csapat azonban így is másodvirágzását éli, hiszen reaktiválását követően a mostani már a hatodik (összességében pedig a kilencedik) nagylemeze.

A mai felállásból a ritmusgitáros Chris Coss van a leghosszabb ideje Payne mellett: ő bő egy évtizede tagja a zenekarnak. Call, az énekes 2015-ben csatlakozott, Ash Baker szólógitáros és Mark Bristow dobos pedig 2019 óta erősíti a csapatot, így már a brit brigád előző alkotását, a 2020-as Age of Steel albumot is ez az ötös jegyezte. Utóbbi két muzsikussal egyébként a „főnök” egy másik formációban, a progresszív rock vonalon mozgó East of Lyrában is együtt játszik.

A Cloven Hoof kezdetben klasszikus, N.W.O.B.H.M.-ízű heavy metalt játszott, hangzásban, stílusban olyan csapatokkal kerülve egy ágra, mint az Angel Witch, a Satan vagy a Grim Reaper. Az új évezredben viszont muzsikájuk már inkább nevezhető heavy/power metalnak, dalszövegeik tematikája azonban továbbra is megmaradt a mitológia és a sci-fi/fantasy koordinátarendszerében.

Mivel ezt megelőzően csupán a debüt albumot hallottam tőlük, nincs képem a teljes életműről, így kénytelen vagyok elhinni a promó anyag szövegét, ami szerint a Time Assassin a csapat legsúlyosabb és legepikusabb alkotása, amely a ’88-ban megkezdett Dominator saga befejező részét is magában foglalja. Az album szerencsére nem egy befogadhatatlanul terjedelmes alkotás: a lemez kilenc nótája mindössze 41 és fél percre tart igényt az életünkből, és a dalokat hallgatva a magam részéről ennek a többszörösét is szívesen áldozom rájuk.

Call hangja kellően harapós, azzal együtt, hogy főleg a magasabb regiszterekben mozog. Elsőre Ripper Owens jutott eszembe róla, anélkül, hogy a zene hallatán különösebben zavaró Judas Priest-utánérzésem lenne. Ellentétben, mondjuk, a mai Satan kissé dobozhangzásával, abszolút mai a sound, amelynek masszív tömbjéből az ének mellett a pengeként hasító, csípő-harapó gitárhangok emelkednek ki. Úgy érzem, a csapat jól egyensúlyoz a „nyálas” euro power és az irányzat szigorúbb, amerikai irányzata között: az ének szuper dallamos, viszont mindez nem megy a keménység rovására – legalábbis az anyag első felében, a másodikat ugyanis valamivel érzelmesebbnek, melodikusabbnak érzem.

Az első három számot (Guardians of the Universe, Liquidator, Lords of Death) rendesen megnyomják: pörög a kétlábdob, a riffek ellenállhatatlanul magukkal sodorják a hallgatót, a tempó és a hangulat a Priest Painkiller-ét idézi. Utóbbi nótában – főleg a gitármelódiák terén – aztán már jellegzetesen egyéni ízek is felbukkannak.

A szimfonikus zenekar hangjaival nyitó After Forever dallamai olyan progresszív power zenekarok munkásságát idézik fel bennem, mint a Symphony X vagy az Immortal Guardian.

A leginkább fülbemászó refrénnel a címadó dal kényeztet bennünket, de az énekdallamok az azt követő három szerzeményben (Beltaine Fire, Highway Man, Tokyo Knights) is némileg hátérbe szorítják a gitárokat. Az anyagot záró, kissé teátrálisan kezdődő Carnival of Lost Souls pedig mintegy az esszenciáját nyújtja mindannak, amit addig hallottunk, hiszen a melódiák mellett a keménységnek és a gyorsaságnak is kiemelt szerep jut benne.

Sok más csapattal ellentétben, a wolverhamptoni zenekarnak jót tett az idő múlása és/vagy a fiatalítás. Más kérdés, hogy egy négyötödében megújult banda mennyire tekinthető azonosnak az eredetivel. Akárhogy is, ez a mai Cloven Hoof, amelynek szellemisége a régi, a lendülete viszont új, aminek eredményeként Payne-ék egy abszolút versenyképes heavy/power alkotással rukkoltak elő. Csak így tovább!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.