Elhunyt Csiga Sándor

Rocknemzedék

Hatvanhét évesen elhunyt Csiga Sándor a magyar rockzene ismert alakja, dalszövegíró, zeneszerző, sárkány-  és vitorlázó repülő pilóta.

Dalszerzőként  A zöld a bíbor és a fekete szövegírójaként vált elsősorban ismertté.

„…a csónak partot ért / Hideg csendben, fekete minden / Legyen az álmod szép”.

Pályafutása során többek között Máté Péter, Bencsik Sándor és Cserháti István szerző-, alkotótársa is volt.

15 évesen tanult meg vitorlázógépet vezetni. Mikor a P.Boxot otthagyta, 1983-ban sárkányrepülő pilóta, nemsokára pedig válogatott kerettag lett. Addigra már megrepülte az ezüstkoszorút több kupán is szép eredményeket ért el.

2009-ben megválasztották a MRSz (Magyar Repülő Szövetség) ellenőrző bizottság elnökévé 5 éves ciklusra, ami 2014 májusában járt le.

A Zöld, a bíbor és fekete sikertörténete nem állt meg a P. Box kis-, illetve nagylemezénél. A P. Mobil egy évtizeddel később oly módon tűzte műsorára, hogy Bencsik halálára emlékezve a szövegíró kiegészítette egy versszakkal, amelyet aztán a négy „rock tenor” Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula valamint Tunyogi Péter éneke tett halhatatlanná. Utóbbi énekes emlékére készült egy hasonló megrázó szövegű, csak éppen még kevéssé ismert rock himnusz a Zuhanás az ég felé, amelyet a Tunyó emlékét ápoló zenekar tart műsorán.

Csiga Sándor élete összeforrt a rockzenével. Vékony, jellegzetes alakja időről-időre felbukkant a rock klubokban, ahol tiszteletére egészen biztos, hogy felcsendült A Zöld a bíbor és a fekete, és mindenki örömmel invitálta egy-egy közös fotóra. Élete a Pandora’ s Boxról szólt, hiszen az ő ötletei öltöttek testet a P. Mobillal való szakítás után alakuló új zenekar színpadképének, jelképeinek kialakításában. A kétezres években saját formációt is létrehozott: a Black Box elnevezés utalás a repülőgép fekete dobozára, és persze az örök kedvenc formációjára is. 

Sohasem adta fel. Legutóbb szerzői albumára készült, amely összefoglalta, csokorba gyűjtötte volna szövegírói pályafutását. Mutogatta a dalokat, olyanokat is, amelyek talán el sem jutottak a közönséghez. Az olyan utolsó mohikánok egyike, aki élt-halt a rockzenéért, aki a „szakmából” mindenkit ismert és mindenki ismerte. Sőt szerette. Szerették, mert tudott kompromisszumot kötni, konfliktust kerülni.

2022. április 9-én jelent meg a hír, amelyet párja, Ilona osztott meg: „Elment a kedves, a társam, barátom, szerelmem. Már szabadon szárnyal. Csiga Sándor nincs velünk többé.” 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rocknemzedék nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.