Kronos Mortus
A Nightrage zenekarral 2011-ben találkoztam először az akkoriban megjelenő Insidious lemezük kapcsán. Bár a lemez alapvetően tetszett, de annyira mégsem volt számomra meggyőző, hogy kövessem a csapat munkásságát. Azóta eltelt 11 év és megjelent 4 lemezük, épp ideje volt, hogy kicsit rájuk nézzek. Úgyhogy újra bekapcsolódtam a történetbe és megtudtam, hogy a nemrégiben megjelent Abyss Rising egy trilógiát lezáró lemez.
Utánaolvasva a sztori tömören annyi, hogy az emberiség folyamatosan pusztítja maga körül a világot, mindaddig, míg az meg nem nyílik alatta és el nem nyel mindent. Jelen lemezt Dante Isteni színjáték első éneke ihlette, az Inferno.
Talán kevesen tudják, a zenekar indulásánál olyan nevek játszottak a csapatban, mint Gus G. (Dream Evil, Mystic Prophecy, később Ozzy) és Thomas Lindberg (At the Gates, The Crown). Így a dallamos death metal skandináv módra borítékolható volt. A stílus nem is változott sokat az Insidious óta. Továbbra is pörgős zenét játszanak, de nem a sűrű, tömör fajtáját, hanem a szellős, lazát. Az ének is inkább lindbergi sikolyokkal van tarkítva, nem mélyről jövő hörgés.
13 dal 40 perc alatt, ez nem sok üresjáratra ad alkalmat. Kezdésként a címadó dal már el is hangzik. Pörgős nyitás a refrénben pedig Ronnie Nyman hangja mögött csordavokál bújik meg. Ronnie egyébként az előzőekben emlegetett Insidous óta érkezett a csapatba, 2014-ben. Hangja hasonlatos az előző énekes, Anthony Hämäläinen hangjához, talán egy árnyalattal kevésbé hisztérikus a stílusa.
A Swallow Me verzéje előtt kis akusztikus átkötés van, a verze meg nagymértékben támaszkodik a basszusgitárra, amit egy nagyszerű refrénnel fejelnek meg. A dal folyamán többször kiemelkedik a basszusgitár, izgalmassá téve a nagyszerű dalt. Azért a vége felé a tiszta ének meglepő, bár oda illő.
Nauseating Oblivion eleje akár egy klasszikus heavy metal móta is lehetne, de persze erre sokkal szigorúbb folytatás épül. A kezdő dallam csak a szólónál kerül elő újra. Itt is van egy tiszta ének betét, akusztikus kísérettel, de mire belemelegednénk a dalba hirtelen vége lesz és lágy dallamokkal elkezdődik a Dance of Cerberus, hogy aztán tipikus zúzással összetörje a nyugalmat. A Falsifying Life ötvözi az eddigi megoldásokat, lassan építkező refrén, tempós bridge és vastag vokálos refrén. Talán ez képviseli legjobban azt, amit a teljes lemezen hallhatunk, vagyis, ha csak egy dalt hallgat meg valaki, akkor ez legyen az! Jó képet ad a lemezről és ha mégis rászánja magát a zenekedvelő a mélyre ásásra, akkor érhetik kellemes meglepetések.
A lemez második fele egy rövid átvezető után nyugodt akusztikus gitárral indít, amire ráépül a torzított harmónia, amit végül legyűr a tempó, bár a verzében a kezdés visszatér, hogy a tempó és a vokális rész mindezt elmossa.
A nagy tekerések közé beékelt The Divergent instrumentális tétel bár meglehetősen rövid, de nagyszerű és bőven túlmutat az általuk preferált stílus keretein túl. A False Gods kezdése szintén más érákba repít, de aztán a folytatás visszahúz az eddig megismert útra. Meglepetést a végén a Pest Ridden Tide fog okozni, ugyanis ez a lemez legzúzósabb dala.
Az At the Gates-t és az In Flames-t hallom ki még mindig mint legnagyobb hatások. Ezek izgalmas módon kombinálódnak a Nightrage zenei elképzeléseivel. A lemez üde színfolt és érezni, hogy itt már nem útkeresés zajlik, hanem ez maga a Nightrage. A sok dal és a rövid játékidő ellenére a vége felé már túlságosan kiismerhetővé válik zenéjük, amit miatt kell pár meghallgatás mire különválnak a dalok. Még pár olyan remekül eltalált dallal, mint a Swallow Me zseniális is lehetne az Abyss Rising.
Kiadás éve: 2022
Stílus: Melodic Death Metal
Web: facebook.com/nightrage
Tracklist:
- Abyss Rising
- Swallow Me
- Nauseating Oblivion
- Dance of Cerberus
- Falsifying Life
- Portal of Dismay (Interlude)
- Shadows Embrace Me
- 9th Circle of Hell
- The Divergent
- Cursed by the Gift of Sight
- False Gods
- Pest Ridden Tide
- Silence of the Darkened Soul
Pontszám: 8
