Kalapis Gergely – Eternal Allies lazulós és tartalmas grunge rock a javából

Mivel nem mindig csak morcos és koszos zenét hallgatok, így most hoztam nektek valami könnyedebbet. A sztori annyi, hogy időnként kapunk üziket ilyen-olyan megjelenésről, de mivel a szabadidőnk és nem a fizetésünk múlik rajta, így meg van az a luxusunk, hogy válogathatunk az anyagok között és csak azokkal kell foglalkoznunk, amelyik tényleg érdekli bármelyikünket is. Így történt Kalapis Gergely szólóprojektjének új albumával is az Eternal Allies kapcsolatban is.

Mikor elolvastam Gergely levelét nem is tudtam, hogy pontosan mire számítsak, de végül győzött a kíváncsiságom és ennek örülök! Stílusát tekintve egy könnyedebb gunge és rock hibridről van szó angol szövegekkel. Arról a fajta cuccról van szó, ami ha elkap akkor tud vinni magával rendesen. Egyébként egy DIY projekt és pontosan úgy szólal meg, mint ahogy kell.

 

Az albumról Gergely, így fogalmazott:
A koncepció már nagyon rég megszületett, miszerint szerettem volna egy olyan albumot összehozni, amin túlnyomórészt energetikus, kicsit grunge-os rock dalok vannak, amik talán a legközelebb állnak ahhoz a stílushoz, amit a magaménak érzek. Az előző albumom elég sokszínűre sikeredett, volt rajta punk rock-tól kezdve népdalig sok minden, ennél az albumnál viszont igyekezem nagyobb hangsúlyt fektetni a homogenitásra, és azt hiszem ez jót tett neki. A dalszövegek azért itt is egy viszonylag szélesebb spektrumon mozognak, a közös nevezőt úgy gondolom, pont a címadó dal adja meg, ami nagyjából annyiról szól, hogy örök szövetségesre találsz, legyen az barát, szerelem, vagy spirituális, illetve kevésbé kézzelfogható dolgok.

 

Vegyétek fel kedvenc napszemcsótokat, üljetek autóba, indítsátok el ezt a lemezt és hajtsatok ki a világból, miközben lágy napfény arcotokhoz ér, hajatokat simogatja a menet szél és csak élvezzétek a pillanatot.  Számomra ezt a flow-t hozta ez a lemez, annak ellenére is, hogy a zenei könnyedség ellenére azért akad pár szomorkásabb, keserűbb szöveg is. Szóval, ha lazulni akartok, vagy szeretitek ezt a műfajt, akkor csak ajánlani tudom a számotokra.

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) ópiumbarlang nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.