Ôros Kaù – Imperii Templum Aries (2020)

Háború, menekültek, halál – ez vár minden médiában jelenleg és friss apaként, egy békés családi közegben szinte képtelen vagyok ezekre a dolgokra úgy tekinteni, hogy azonos dimenzióban élnek velem. Igen, az ember kegyetlen, gyakran önös érdekű és ne gondolja senki, hogy önmaga a kivétel – csupán nem került még olyan helyzetbe, ami előhozta belőle az igazi ösztönlényt, az állatot, aki vagyonért, családért, barátságért, szerelemért ne lenne képes olyan bűnre, amit ép ésszel nem lehet elhordozni a halálunkig. A gonosz szerintem maga az őrület, az elmebaj, amikor a realitáson túllépve cselekszünk, saját korábbi szabályainkra fittyet hányva menetelünk egy immár kiszámíthatatlan, homályba burkolódzó jövő felé. Egy ilyen mitugrász figura akkor mégis miért hallgat meg egy olyan lemezt, aminek lételeme a gyűlölet és a sötétség? Erre igen egyszerű a válasz: meg akarom tapasztalni az érem másik oldalát, elmerülni az ösztönszerűségben anélkül, hogy azzal bárkinek is ártanék. Ha futott rajtad át a hideg, meredt már égnek szőrszál a kezeden egy végtelenül rideg, csontig hatoló riff, téma meghallgatása során, akkor pontosan tudod, miről beszélek… Az ilyen anyagok ugyanakkor elég ritkának számítanak manapság, annak ellenére, hogy csillapíthatatlan hányingerrel okádja a világra a black metal csapatokat és albumokat a műfaj tűzhányói, a kiadók. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a számtalan szerzői kiadás mellett sem. Szinte minden korongra rásütik az elvárt szlogeneket: ez most nagyon hangulatos, ez aztán nagyon sötét. De nagy kedvencem a „forradalmi”, „újszerű” kifejezések folyamatos használata is, amint egy csapat zenéjében megjelenik némi poszt maszatolás, esetleg néhány disszonáns hang, sokszor agyament művészkedés. Pedig a extrém metal szerintem a kezdetek óta kurva egyszerű: legyen egy súlyos témád és legyél igazán őszinte, elhivatott. Ezen eszközök meglétekor mindegy, hogy kőbunkó módon, vagy technikásan építed fel a zenei világodat. Ha átjön a zenén az érzelem, ha megforgatod a kést a hallgatóban, lángra lobbantod vagy épp ropogósra fagyasztod, akkor is örökre megjegyzi a nevedet.

Nálam ilyen anyag lesz a 2020-ban megjelent Ôros Kaù nevű projekt bemutatkozása, az biztos.

Egyetlen tagja, CZLT ugyanis nem ígérgetett, hanem sötét tanok iránti szeretetére támaszkodva kitépte lelkének kátrányban és dögszagban fetrengő részét. Mindezt utána hangokká formálta, hogy kellőképpen felhívja a figyelmünket belső démonaink viaskodására. Természetesen az Imperii Templum Ariesen lemezen ennek megfelő módon, a démonok neveinek felsorolásával vágtathatunk végig a dalokon, ha csak azok nem vágtatnak keresztül rajtunk. Itt ne egy megvadult csordára, tüntető postai dolgozók áradatára kell gondoljunk, hanem megvadult gyilkosok, erőszaktevők hadára. Néha szemből támadnak, máskor csak a füledbe suttognak, hogy milyen csodálatos tettel tudnád kielégíteni a hazugságok urának vérszomját…

A kiadványra összesen 8 tétel került, melyek között az első a Zepar. A bukott angyal feladata azon férfiak lelkének bekebelezése, akik tiltott kéjre vágynak, esetleg olyan nő szerelmét kívánják, aki nem viszonozza érzelmeiket. A démon szívesen segít szerelembe esni egy apró betűs kitétel mellett: ővé lesz mindkét lélek és természetesen az általa összehozott párok örökké meddővé válnak. Persze mindezt nem vesszük komolyan, míg ránk nem tör a dal egy lelkileg összetört és minimum három idegösszeomláson átesett nő vehemenciájával. A szemei vérben forognak, a kezében pedig csillog a konyhakés, hogy mosolyogva forgathassa annak a testében, aki kifosztotta a méhét… Totális elmebaj, horror, amit a sikolyok, hörgések, torz megnyilvánulások sokasága hoz el nekünk a gőzmozdonyként száguldó zene mellett. A kellemesen karcos, rideg hangzás és az alig 5 perces dal skizofrénné váló második fele ellenére még arra is van idő, hogy a dal végén megszólaljon egy csábító szaxofon hangja, bár tényleg csak felvillanás szintjén… Nyíltan, mellébeszélés nélkül kezdi meg üzelmeit Shax, a vakság, némaság, értelmi fogyatékosság előidézője. A zenében megjelenik a továbbra is gyors tempó mellett valami fura, nyugtalanító, megfoghatatlan, pszichedelikus hatás, de az album lételemét, velejét szolgáltató letaglózó gonoszság sem húzódik vissza egy pillanatra sem. Ugyanez elmondható a jóval ismertebb Belial tekintetében, aki ugye a bosszút forralja hatalmas üstjében. Néha visszavesz a tempóból, de csak azért hogy saját lángcsóvái körül sétálgathasson rendkívül büszke arckifejezéssel.

A közel 40 perces albumnak még alig járunk egyébként a negyedénél, szóval van még bőven kiforgatnivalónk. Kimondottan érdekes a lemezt záró feldolgozás is, hiszen a Pink Floyd Set The Controls For The Head című dalát alakította át művészünk olyan feketére, hogy akár sajátja is lehetett volna. Ha nem elég a veszélyesen hívogató vörös dominanciája a borítón és az okkult névjegy, akkor legalább remélem a cikk meghozza a kedvetek ahhoz, hogy alámerüljetek a pokolba. Az albumot meghallgathatjátok a kiadó bandcamp oldalán és ha már ott jártok, ne hagyjátok ki a Ferriterium, Au-Delà, Karne zenekarok viselt dolgait se…

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.