Udånde – Life Of A Purist (2021)

Ritkán szoktam egy-egy lemeznek pusztán csak azért esélyt adni, mert lépten-nyomon pozitív reakciókba futok bele, de bevallom, az Udånde esetében mindenképp ez történt. Első körben megfogott a pofás borító és a zenekarnév (dán eredetű, kilégzésnek, utolsó lélegzetnek fordítható), ami egy atmoszférikus black metal kiadványnak igazán impozáns. Mint manapság népszerű, természetesen egy egyszemélyes projekttel állunk szemben ebben az esetben is, méghozzá az egész fiatal Rasmus Ejlersen munkájával, aki Dániából helyezte át székhelyét Szlovákiába (állítólag ennek az volt az oka, hogy kedvenc hegysége közelében élhessen). Teljesen azért zöldfülűnek sem tekinthető ezen a vonalon, hiszen a szintén egyszemélyes (Ole Pedersen Luk) Afsky egészen jól sikerült Ofte jeg drømmer mig død lemezének élő előadásában vállalt komoly szerepet basszusgitárosként. Mivel azt a lemezt igen megkedveltem annak ellenére, hogy csak a sablonokkal bánik ügyesen, ezért valami hasonlót képzeltem el a Life Of A Purist esetében is. Rasmus korongja azonban más eszközökkel él, bár a bejáratott megoldásoknak ő sem esküdt ellensége. Egyaránt merít a modernebb megközelítésből, teret enged a poszt-black maszatolásoknak, az időnként csillogó, epikus futamoknak, de közben erőteljesen támaszkodik a skandináv hagyományokra is.

Az első hallgatás után világossá vált, hogy a rengeteg pozitív vélemény elég elfogult és túlzó, de a projekt erényeit sem lehet elvitatni. Egy igencsak erős bemutatkozás ez az atmoszférikus zenék világába, ugyanakkor semmiképp sem kiemelkedő. Ennek az az oka, hogy nem képes különösebben meglepni. Az összesen 7, szimbólumokkal felcímkézett tétel minden esetre kifejezetten kellemes hallgatni való azoknak a próbálkozásoknak a sorából, ahol az őszinteség és a belső én kinyilatkoztatása fontosnak számít. Rasmus esetében egyértelmű a természet szeretete, de energiájának kellő tisztelete, mondhatni rettegése. A különféle jelenségeket saját személyisége szempontjából mutatja be a dalokban: néha visszahúzódik, máskor háborog, mint az óceán, ha pedig nem tudja tovább tartani érzelmeit, akkor perzselő vulkánként tör ki belőle, ami elpusztít mindent a környékén. A tételek majdnem azonos hosszúságúak (átlagosan 5 és fél perc egy dal), hasonló felépítésűek, de mégis képesek minket a dallamok szárnyán tovább és tovább sodorni. Talán ennek köszönhető, hogy a hipnotikus monotonitás a 39 perces játékidővel kombinálva egyáltalán nem tűnik megterhelőnek.

Az album nemcsak külsőségben megbízható, hiszen a hangzására sem panaszkodhatunk. A főszerepet természetesen a gitárdallamok játsszák, de mellettük igazán erőteljesen hallhaó a basszus és a dob is. Utóbbinak abban van a legfontosabb szerepe, hogy a tempót diktálja: a rikább középtempóból gyoran tudjon megállíthatatlan lángtengert varázsolni. Ami a leginkább pozitív irányba billentette az album megítélését nálam mégsem igazán az egyébként szépnek nevezhető zene, hanem a hozzá teljesen furcsa módon kapcsolódó vokál. Rasmus rekedtes, visszafogott károgása, morgása kifejezetten egyedi ízt ad az összképnek és már csak ezért is tudom ajánlani a lemezt a stílus kedvelőinek.

A lemez teljes egészében meghallgatható a projekt bandcamp oldalán.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.