Therion – Szeptemberben új album, novemberben pedig budapesti koncert

Christofer Johnssonról sok mindent el lehet mondani, de az vitathatatlan, hogy a Therion-vezér mindig is a saját feje után ment. A kezdeti Celtic Frost-hatású death metal zenekarból a Thelivel operás szimfo-metálba váltott, majd ezen új stíluson belül is meglehetősen bátran kalandozott az évek során.

Tavaly januárban aztán Leviathan címmel piacra dobták karrierjük tizenhetedik sorlemezét, amely a magyar MAHASZ-listán az előkelő 15. helyig kúszott fel. Már akkor jelezte a zenekar, hogy vélhetően 2022-ben érkezik a folytatás, majd 2023-ban a harmadik, befejező rész. Most került napvilágra, hogy szeptember 23-án jelenik meg a Leviathan II album, amelyhez kapcsolódóan Európa-turnéra indul a banda, a november-decemberben sorra kerülő koncertkörúton a rajongók a klasszikusok mellett már az új anyagból is kaphatnak ízelítőt.

A turnénak lesz budapesti állomása, november 22-én a Dürer Kertbe érkezik a svéd szimfonikus alakulat. A koncertre a jegyértékesítés holnap délben kezdődik a Tixán, további részletek az esemény Facebook-oldalán.




Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.