THEATRES DES VAMPIRES – In Nomine Sanguinis

Az 1994-ben Rómában megalapított Theatres des Vampires mindig is elkötelezettje volt a sötét, horrorisztikus irodalmi témák zenei megjelenítésének. Korai munkásságukat tekinthetjük akár egyfajta szimfonikus irányba tapogatózó black metal kísérletnek is, bár az 1999-ben megjelent The Vampire Chronicles már karakterisztikusan mutatja a gothic metal stílusjegyeit is. A jelenleg Sonya Scarlet (ének), Flavio Gianello (gitár), Zimon Lijoi (basszusgitár) és Gabriel Valerio (dob) tagokból álló zenekar azóta is intenzíven érdeklődik a vámpírok és gótikus horror klasszikus témái iránt, amely nem csupán szövegeikben és zenéjükben, hanem meglehetősen figyelemreméltó színpadi megjelenésükben is tetten érhető. A sötét témák iránti hagyományos elkötelezettség ugyan az előző, 2016-ban kiadott Candyland albumon némiképp háttérbe szorult, ám a csapat jelenlegi 11. albumán, az In Nomine Sanguinis-en (jelentése: „A vér nevében”) mégis egy látványosan gitárcentrikussá tett hangzással térnek vissza az eredeti csapásirányhoz.

Nehezen besorolható zene ez. A Theatres des Vampires több évtizedes fennállása alatt a black, a gothic és a szimfonikus/neoklasszikus metal behatásait egyaránt magába olvasztotta, miközben a sötétebb hangzású elektronikus zenék (darkwave) vagy alkalmasint az opera stíluselemei sem állnak messze tőlük. Amíg azonban a black metal hatások az idő előrehaladtával egyre kevésbé nyilvánvalóak (olyannyira, hogy a 2004-ben kiadott Nightbreed of Macabria albumon szinte már teljesen el is tűntek a csapat zenéjéből), a 2008-ban megjelent Anima Noir-on átadták helyüket az elektronikus hangzásvilág elemeinek. Mégis, a hallgatóban néha az az érzés támad, hogy az önmagukban egyébként izgalmas zenei szilánkok nem mindig állnak össze egységes kompozícióvá. Az In Nomine Sanguinis albummal kapcsolatban is az a meggyőződésem, hogy komoly, erőteljes anyaggal állunk szemben, de az érdekesebbnél érdekesebb ötletekkel telezsúfolt negyven perc nem mindig hozza el a várva várt szintézist és az azt követő katarzisélményt.

Maga az album tíz számot tartalmaz, amelyek között ott szerepel a korábban már megjelentetett Christina is. A legelső tétel, a Death in Venice már előre vetíti, hogy mire is készüljön a hallgató: szövegeit tekintve egy nagyjából negyven perces, a horror világába tett utazásra kapunk meghívást a zeneileg roppant sokoldalú alkotóknak köszönhetően elektronikus, szimfonikus és metal elemekből egybefűzött kompozíciók révén. A gótikus horror témái iránt mutatott fogékonyság az album egész hosszában tetten érhető. Az első tételben Sonya karizmatikus hangján egy férfiról énekel, aki a velencei csatornák vizében igyekszik meggyilkolt szeretőjének testétől megszabadulni; a meggyilkolt szerető azonban halhatatlanul tér vissza, hogy kísértse gyilkosát. Az anyag talán legerősebb számában, a Cristina-ban a romantikus irodalomban gyökerező szövegek bukkannak fel: a dal főszereplőjének karaktere az amerikai Francis Marion CrawfordFor The Blood Is The Life” (1880) című művéből származik. Érdemes még felidézni a negyedik, The Bride of Corinth című dalt is, amely masszív gitárcentrikussága ellenére szintén a romantikában gyökerezik – konkrétan Johann Wolfgang von Goethe 1797-ben hasonló címmel megjelent versén alapul. A Lady Bathory pedig annak a Báthory Erzsébetnek a már sokak által, sokféle módon megénekelt históriájára épül, amelynek történeti hűsége ugyan már számos alkalommal megkérdőjeleződött, ám ennek ellenére újra meg újra megihleti a horror iránt fogékony fantáziát. A drámaian hangszerelt kezdés, a gonosz atmoszféra, valamint a megkapó kórus észrevétlenül kúszik be a hallgató fülébe, hogy aztán izgalmas, nehezen felejthető zenei élményhez juttassa. A címadó In Nomine Sanguinis, valamint az albumot lezáró Till The Last Drop of Blood is hasonló dinamikával és megközelítésekkel operál.

Az album egyik nagy erőssége vitathatatlanul a hangszerelés és a kórusok. Sonya (akinek fellépése, megjelenése nyilvánvalóan közrejátszott a zenekar sikerében) hangja azonban időnként elektronikusan el lett torzítva, amelynek következtében a hallgató néha hiányolja a tiszta, csengő hang karakteresebb megjelenését az egyébként kiváló végső mixben. A stiláris fragmentáltság is néha szembeötlő, de mivel ez a fajta zene amúgy sem mindenkire hat egyformán, ez egyáltalán nem zavaró. A teátrális, vámpírokkal és sötétséggel megterhelt, fülledt hangulatú horror szerelmesei nyilvánvalóan nem fognak csalódni a Theatres des Vampires legújabb albumában – különösen, ha vonzalmat éreznek a töményen megkomponált, bombasztikus hangszerelés és a fülbemászó dallamok iránt.

Kiadó: Scarlet Records
Kiadás éve: 2021
Stílus: Gothic
Web: facebook.com/TheatresDesVampires/

Tracklist:

  1. Death in Venice
  2. Endless Darkness
  3. Christina
  4. The Bride of Corinth
  5. Lady Bathory
  6. My Cold Heart
  7. In Nomine Sanguinis
  8. Golden Cage
  9. The Void Inside
  10. Till the Last Drop of Blood

Pontszám: 7

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.