Megjelent a Bulls of Prey – Új EP-je

A Bulls of Prey-től már több kislemezt is kaphattunk, de most elkészítette első nagyobb lélegzetvételű anyagát is! Egyenlőre csak digitális platformokon tudjátok elérni az új EP-t, mely a Believer címet viseli.

A  Bulls of Prey zenekarról érdemes tudni, hogy Tóth Bálint László alapította 2017-ben, aki az énekes és a gitáros szerepét tölti be a zenekaron belül. A csapatban a vajdasági származású Tamás Áron dobol, Zakar Zoltán basszusgitározik. A banda legújabb igazolása a tiszaújvárosi Berecz Zsolt, aki szólógitáron játszik, továbbá őt tartják a csapat „leghippibb” tagjának, s a zenekar legkísérletezőbb kedvű muzsikusa is egyben, így játékával tökéletesen kiegészíti Bálint gitározását.
A zenekar dalai angol nyelven szólalnak meg és általában vagy a tipikus rock & roll életérzést közvetítik, mely magábanfoglalja a buliztást, az életörömöt és természetesen a lányokat is, vagy gondolatébresztő filozofikus hangulatot kölcsönöznek az egyébként erősen instrumentális alapú muzsikához.
A Believer című, öt dalos anyag digitális formában az összes stream szolgáltatónál elérhető. A kislemezt indító, Iron Maiden-t idéző, pörgős koncertnyitó Golden Calf-hoz ,még klip is készült. Az EP-n helyet kapott még SIA Cheap thrills című popslágerének rock and rollos koncertfelvétele is.

Keressetek minket a Facebook és Instagram felületén!

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.