Feloszlott az Every Time I Die

Nuskull Magazin

Bár a decemberi nézeteltéréseket követően úgy tűnt, hogy az Every Time I Die tagjainak sikerül rendezni a problémáikat, és gond nélkül meg is tartották a kétnapos évzáró fesztiváljukat odahaza, a zenekar ma váratlanul bejelentette a feloszlását. Keith Buckley énekes sajnos annyira összekülönbözött a hangszeresekkel, köztük a testvérével, Jordannel, hogy azok inkább úgy döntöttek, az egész zenekart feloszlatják. A jelek szerint már jogi útra is terelték az elválást.

Jordan, Andy, Stephen és Clayton ezt írta a történtekről:

2021. december 11-én volt Jordan, Andy, Steve és Goose utolsó Every Time I Die-koncertje. Noha abban reménykedtünk, hogy meg tudunk állapodni egy, az igazságot vázoló jogi nyilatkozatban, de ma arról értesültünk, hogy egy pontatlan, közösen nem egyeztetett, csak egyetlen személy javát szolgáló közlemény kiadása van tervben. Köztünk és Keith között nem volt közvetlen kommunikáció, mert vagy lehetetlen vele egymagával beszélni, vagy ő maga zárkózott el attól, hogy kommunikáljon velünk. Az Every Time I Die-t ez az öt ember alkotta, ezen a téren sosem törekedtünk változásra, és nem is fogadtunk el semmi ilyesmit. Egy szó sem igaz abból, hogy új énekessel folytatnánk.

Buckley annyival reagált az egészre, hogy megosztott egy fényképet egy levélről, melyet egy ügyvédi irodától kapott december 20-án. A levélből kiderül, hogy a zenekar többi tagja ezt a bizonys ügyvédi irodát bízta meg egy üzleti szempontból békés szétválás leebonyolításával, az iroda pedig felszólította a frontembert, hogy tartózkodjon a degradáló nyilatkozatoktól, és ne használja az Every Time I Die nevét, logóját és egyéb szellemi termékeit. Tehát gyakorlatilag egy írásbeli kirúgásról van szó.

A zenekar januárban az Egyesült Királyságban, márciusban pedig az Államokban turnézott volna, de ezek a körutak is mind elmaradnak, így hát a decemberi buffalói bulikból lett utólag búcsúkoncert. A zenekar alig pár hónapja adta ki a kilencedik nagylemezét Radical címmel, ami szinte egyöntetűen nagyon jó kiritkákat kapott, szóval mondhatni, a csúcson hagyják abba 23 év után, mégha a szétválás módja elég csúnya is lett.

//www.youtube.com/watch?v=06mgL0GK–Y

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.