Joe Bonamassa: Live At Rockpalast DVD (2006)

Dionysos Rising

Kiadó:
Provogue

Honlapok:
www.jbonamassa.com
facebook.com/JoeBonamassa

Hát igen, ahogy azt sejteni lehetett, egyre kevésbé leszek én itt naprakész, kevés újdonságot várok, még kevesebb nyűgöz le annyira, hogy írjak is róla. Viszont az újszülöttnek minden vicc új, márpedig ez a Joe fiú engem nagyon megtréfált. A közelmúltig nem volt olyan blues-diskurzus, ahol nem kotyogtam közbe (kéretlenül is), hogy én bizony értetlenül állok a hype előtt, mert az egy dolog, hogy a mindig elvágólag belőtt outfit nagyon nem blues, de a teljesen steril, tökéletességig megkomponált, előadott, patikamérlegen kiszámolt, kristálytisztán megszólaló dalok és gitárjáték sem az. Sehol az a nyers, mosdatlan, koszos, törvényszegő (képletesen és szó szerint is) attitűd, ami Eric Gales sajátja és amitől hiteles lesz ez a fajta életérzés és muzsika. Aztán valahogy mégis egyre közelebb kerültünk egymáshoz, merthogy azt egy pillanatig sem tagadtam, hogy minőségi szórakoztatást nyújtanak a Bonamassa anyagok. Év végére pedig leomlottak a falak, annyira megbarátkoztunk, hogy az év végi listámra is felkerült az új lemeze.

Bonamassa "titka", hogy a technikai tökéletessége mellett zseniális dalszerző, aki bizony legalább olyan barátságot ápol a hard rockkal, funkyval és jazz-zel, mint a blues-zal. Hihetetlenül tőkeerős és profi marketing/menedzsment áll mögötte, a legtöbb koncertjét megjelenteti kép- és hanganyagként, ezek szinte mindegyike csodálatos helyszíneken (pl. Red Rocks) vagy a világ legnagyobb, leghíresebb koncerttermeiben került rögzítésre. Ráadásul Bonamassa nem "tízdalos" előadó, nincsenek mindenáron kötelező slágerei, tehát úgy tudja a setlistet összeállítani, hogy ne legyenek önismétlőek a koncertfelvételek.

A "Live At Rockpalast" a pályája elején éppen kibontakozó (félhosszúhajú!) Bonamassát mutatja, s mint ilyen, igazi csemege, hiszen nincs itt abból semmi, ami most igazán jellemzi a kiadványait. Nincsenek vokalisták, fúvósok, billentyűsök, nincs nagy koncertterem, nincs belőtt séró, kifogástalan öltöny, élre vasalt megjelenés. Van egy dobos (Kenny Kramme), egy brutálisan jó, virtuóz módon játszó bőgős (Eric Czar) és a sikerre éhes Joe, aki itt végképp meggyőz arról, hogy mindent, de mindent tud a hangszerről. Nyoma sincs annak a professzionális, de kicsit mégiscsak steril bluesgitározásnak sem, ami miatt idegenkedtem tőle. Dög van, magas hőfokon robbanásközeli energiaszint és minden pillanatában hiteles blues-rock. Horzsol, karmol a trió, ahogy kell, a koncert végére szinte a padlót is felszedik így hárman. Óriási koncertélmény, bár alapvetően klubkoncertet látunk, a kameramunka és kép kiváló, ahogy a sound is.

Vigyázó szemetek legott Bonamassára vessétek, ha már én sokáig ilyen hülye voltam!

Túrisas

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.