Bemutatkozik iamyank új posztmetal-bandája, az All Machines Will Fail

iamyank a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb figurája, aki annak idején még ska- és progrock-bandákban dobolt, majd a 2010-es évekre menő elektronikus producer lett, aztán a kortárs klasszikus zene felé fordult, most pedig gitárral a kezében visszatér a rockzenéhez, de mégis egész más formában, mint eddig. Az új zenekara, az All Machines Will Fail ugyanis poszt-metalt játszik, súlyosan, hömpölygősen, instrumentálisan, na meg persze két fontos közreműködővel: ők Mohácsi Matyi (basszus – The Idoru, Trillion, Grand Mexican Warlock stb.) és Kocsis Máté (dobok – Ghostchant, ex-The Idoru).

Iamyank a projekt kezdeteiről:

Nagyjából egy éve kerestem fel a srácokat azzal, hogy szükségem lenne rá, hogy lassú, rituális és hangos zenét játsszak olyanokkal, akikkel jól érzem magam. Reméltem, hogy nekik is jól esne egy ilyen journey. Az elmúlt években keletkezett egy vákuum: nyers erő és a hirtelen elsodró érzelmi állapotok nem tudtak megvalósulni, mert sokáig nem találtam a megfelelő zenei formát. Szerencsére igent mondtak, és túlzás nélkül, új színt hoztak az életembe, amiért már most hálás vagyok nekik. Igyekszem nem determinálni semmit az All Machines Will Faillel kapcsolatban, ezt meghagyom inkább nektek.

A projekt debütáló lemeze a zalaszentgróti Zengőkert stúdióban készült Bánházi Gáborral, és február 8-án jelenik meg And We címmel. Az első ízelítő dal, a 9 perces Disappear már ki is jött róla, a klipjét Bátori “Jim” Gábor (Sinco) rögzítette a stúdiófelvétel utolsó napján, élőben. A formáció debütáló és egyben lemezbemutató koncertje március 3-án lesz Budapesten, a Turbinában, ahol a teljes album mellett további készülő szerzeményeket is játszanak majd.

//www.youtube.com/watch?v=fGqZpDZ38ws

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.