DiggerThings – Az egykori Iron Maiden énekes, Blaze Bayley vendégeskedett a máltai banda új dalában

Rockvilág.hu online rockmagazin

A DiggerThings egy máltai zenei projekt, amit David Cassar Torreggiani (a Scar, az ElderWater és a TodaMusica dalszerzője, gitárosa) és David Depasquale (a ClubMurder és az Abysmal Torment producere, gitárosa) hozott létre. Ebben a bandában David CT az elsőszámú gitáros / dalszerző, David D pedig a dobtémákért és a produkcióiért felel. A duó általában kiváló vendégénekesek közreműködésében adja elő dalait – mindeddig olyan nagy nevek tűntek fel egyes számaikban, mint Mark Parlato Trigona (NightWing), Nigel “In Noogie” Buttigieg, Kersten Graham vagy Gianni Zammit. Mellettük a basszusgitárosok is rendszeresen vendégzenészek: megfordult már soraikban Antoine Tonna, Robert Galea és Philip Bagigu is.

A DiggerThings első alkalommal 2020-ban állt össze az egykori Iron Maiden-énekes Blaze Bayley-vel, akivel közösen vették fel Three Days Of Judgement című szerzeményüket, mely a világ minden táján nagy sikereket aratott. Most egy új kollaboráció jött létre a két fél között: ez a Ruby Eyes dal, aminek zenéjét maga David CT írta (bandája néhai kabala-figurája emlékére), szövegét pedig Nigel “In Noogie” Buttigieg szerezte. Basszusgitáron Bazaz, dobokon David D segít be; a mikrofon mögött pedig maga a legenda!







Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.