MÖGÖTT
Az Ørdøg zenekart valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, az viszont mintha kevésbé ismert tény lenne, hogy a Diabolus In Musica az akusztikus kistestvére. Utóbbi csapat teljes megdöbbenésemre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színpadán bukkant fel október végén Az Élet alássan című formabontó előadás keretében, ami zseniális volt a maga nemében. Ennek kapcsán ültem le beszélgetni Vörös András énekessel. - Pál Szabolcs interjúja
Utánanéztem, próbáltam keresni a rock és a színház házasításának nyomát, de igazából nem találtam ilyet, csupán hasonlót. A Sear Bliss vett részt egy produkcióban, valamikor az ezredforduló környékén, amikor a beregszászi színház egyik előadásához adták a zenéjüket.
Igen. Meg a Gire-ból a gitáros, Zoli mesélte az idei Fekete Zaj fesztiválon, hogy ők is belecsöppentek egyszer valahol Békéscsabán vagy Szegeden valamilyen színházi előadásba, de az is csak egy-két alkalom volt. Olyan persze sokszor előfordult, hogy rockzenészek játszottak vagy énekeltek színházban, musicalekben vagy zenés darabokban, de hogy egy metal zenekar saját, áthangszerelt dalaira épüljön előadás, ami se nem koncert, se nem kísérőzene, hanem valami a kettő között, arról nem tudok. Nem véletlenül kapta a formabontás alcímet, mert mi se igen tudtuk belőni a műfaját.