Turbonegro – 49 éves korában elhunyt Hank von Hell, a norvég banda ex-énekese

49 éves korában elhunyt Hans Erik Dyvik Husby, ismertebb nevén Hank von Helvete, az ikonikus norvég rockzenekar, a Turbonegro korábbi énekese. Az énekes halálhírét családja megerősítette a norvég Tvedestrandsposten újságnak. Hank Von Hell 17 éven át, 1993 és 2009 között volt a Turbonegro frontembere.

A Turbonegro a 80-as évek végén alakult meg a norvégiai Nesoddenben, Hank 1993-ban csatlakozott a zenekarhoz, így már ő énekelt annak második, Never Is Forever című nagylemezén. Frontemberként kulcsszerepet játszott a saját műfaját death punkként aposztrofáló zenekar imázsának kialakításában, ami nagyrészt rock klisék nihilista kiforgatására, nem túl szofisztikált homoszexuális utalásokra és farmerdzsekikre épült. A Turbonegro a 90-es években komoly nemzetközi rajongótábort alakított ki, a Turbojugend-nek nevezett rajongók egyen farmerdzsekikben jártak a koncertekre világszerte. Az áttörést egyrészt az 1996-os Ass Cobra, másrészt az 1998-as Apocalypse Dudes eredményezték. Ennek ellenére a sikereket beárnyékolták a zenekarok belüli konfliktusok, melyek egyik fő oka Von Helvete heroin addikciója volt.

A Turbonegro négy sikeres albumot és rengeteget turnét követően 1998-ban oszlott fel – Hank Von Hell heroinfüggőségére hivatkozva. Ekkor négy év szünet következett, Hank ezalatt elvonóra ment. A 2002-es norvégiai Quart Fesztiválon tértek vissza, 2003-ban pedig kijött a Scandinavian Leather című visszatérő lemez, amit aztán két további követett. 2005-ben jelentették meg a Party Animals albumot, melynek turnéja kapcsán eljutottak hazánkba, a Sziget Fesztiválra is. A 2007-es Retox után Hank Von Hell 2010-ben kiszállt, új bandájának pedig a Doctor Midnight & The Mercy Cult nevet adta. Első szóló albuma Egomania címmel 2018-ban, második Dead címmel tavaly júniusban jelent meg.

Nyugodjék békében!




Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.