Paydretz – Chroniques de l’insurrection (2021)

Azt hiszem késhegyre menő vitát indítanék, ha kijelenteném, hogy melyik tájegységről származó black metál a biztos befutó. Személy szerint nem vagyok válogatós, de mondhatom, hogy a francia fekete fém ízét preferálom a legjobban. Stílustól függetlenül a legtöbb esetben tapasztalok valami egyediségre való törekvést, vagy éppenséggel egy kellemes elmebajra utaló jelet, az ezen országból származó muzsikák kapcsán. Valószínűleg ezt a legnépszerűbb videómegosztó portál is tudja rólam, mert minap ajánlóként behozta a francia Paydretz debüt albumát a lejátszási listámba. Elmémre nehezedő munka ólomszínű fellegein át lassan besugárzott az lemez taktusainak sugarai, és megvilágította a hallgatott anyagot. Aztán csak azon kaptam magamat, hogy figyelmem teljes irányultsága már a zenére összpontosul. Mondhatom, hogy a Paydretz számomra, az idei év egyik legkellemesebb meglepetése lett.

A zenekart a tapasztalt zenész, Geoffroy le Veuzou” (vokál, dudák, furulyák, billentyű, zene) alapította. Aki olyan csapatokban játszott, mint a belga folk metál Ithilien, középkori zenét játszó La Maisnie Hellequin vagy a Les Bâtards du Nord. De gyakran kap meghívást, hogy olyan bandákkal zenéljen, mint a Skyforger, Cruachan, vagy a Véhémence. A Paydretz-nek hivatalosan másfél éves múltja van. A korábbi, gyűjtögetett zenei ötletek végül 2020 tavaszán, a „Nagy lezárás” időszakában álltak össze teljes egésszé. Geoffroy-t a csatában a szintén sokat látott Michel de Malvoisin Hyvermor” – vokál, gitár (Régiment, Véhémence, Grylle, Hanternoz) és Sven Avel Víz – elektromos és akusztikus gitárok, basszus és dobok (Belenos, a Himinbjorg, a Tan Kozh és a Malysteria) segítik. Tehát, egy igen tapasztalt csapat vonult hadba, hogy a bő egyórás játékidőben letaglózzanak minket a játékukkal.

Az október 8-án a francia Antiq kiadó jóvoltából megjelenő Chroniques de l’Insurrection című nagylemez témája, az 1798-ben kitört francia forradalom részeként, (1793. március és 1796. július 30. között zajlott), vendée-i háború körül mozog. Végeredményben, maga a projekt is a forradalom 1793-1800 közötti, Nyugat-Franciaországban történt, republikánusok és a királypárti felkelők közötti véres tragikus eseményeit dolgozza fel. A számok mentén a Vendée-i háború főbb eseményeit ismerhetjük meg a vendée-i felkelők szemszögéből. Az album a történelmi téma egyfajta zenei szintézise. Mely egybefüggő zenei formába önti az események alakulását egészen az 1793-as ellenállás kitörésétől, az 1796-os tűzszünetig. A franciaországi Vendée (Nyugat-Franciaország) tartományában, kezdetben parasztfelkelésnek induló, majd ellenforradalmi jelleget öltő csatározás kitörésének a dátumára utal az instrumentális felvezető, a Premier Sang 1793. Geoffroy közreműködésével a gitárok mellett a tekerőlant és a furulya is megjelenik. Ezek a hangszerek, más akusztikus hangszerekkel kiegészülve állandó szereplői a lemeznek. Viszont nem folk metálról van szó! Hanem a fekete fémorkánt kiegészítő, lágyító eszközei, Amiknek a témaváltásokat, vagy éppenséggel a refréneket támogatják meg. Ezek a hangszerek is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a dalok szerkezete “szellős” legyen. Nincs albumnak az a fullasztó, tömény fekete áradat érzete, ami fárasztóvá válhat egy idő után. A falusi életből a harctérre hívó Le Tocsin Nous Appell meggyőző, dinamikus témája epikus hangvételű témaváltásokon át bizonyítja, hogy nem csak minőségi dallamosság, hanem erő is rejlik a zenekarban. Sven Avel Víz (gitárok, dob, basszus) és Michel de Malvoisin dallamos riffjei gondoskodnak arról, hogy a számok belevésődjenek az elmékben. A háború zajai rendszeres elemei a teljes produkciónak. De annyira jelennek meg, amennyire szükséges. Belesimulnak a számokba. Nem erőltetettet módon akarja felhívni a hallgatók figyelmét arra, hogy még mindig egy harcokkal teli viharos időszak bemutatásáról van szó. A Le Serment des Chefs egy roppant kellemes és dallamost felvezetővel indít. A középtempós dalt női narráció, akusztikus gitár egészíti ki. A szám kétharmadánál belép a kórus is. Itt egy igazi franciás, heroikus összhatás jelenik meg. Érezhetjük a vendée-i felkelők lelkesedését, győzelmét. A lecsengő férfikórus hibátlan befejezése ennek a remek szerzeménynek.

A Le Cantique des Moulins egy melankolikusabb hangvételű, jellemzően középtempós szerzemény. A gitárokat ezúttal zongora és tiszta ének egészíti ki. A háttérben, csupán haloványan megjelenő természethangok teszik színesebbé a hangképet. Az előző hősiesebb hangvételű szerzemények után ebben mintha a csalódottság és veszteségektől övezett korszak tragikus kimenetelének az érzete jelenne meg. Hogy a remények egy szebb jövőben csak egy rosszabb jelent produkáltak. A Sous la Bannière Blanche egy igazi sláger. Miért is ne mondhatnánk ilyet a black metál berkeiben is! Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a tárgyaláson ennek a számnak a dallamát dúdolgatom! A fülbemászó refrénben feltűnő női ének egy igazán hősies karaktert kölcsönöz a dalnak. Nagyon dögösen hangzik együtt az utolsó versszakban Michel de Malvoisin érces károgása és hölgy tiszta énekhangja. Számomra ez a dal jelenteti a lemez csúcspontját. Noha a női ének gyakran megjelenik, de ekkora teret nem kap a többi szerzeményben. Lehet, hogy nem akarták magukat ismételni, de én még szívesen hallottam a lemezen volna több ilyen részt. Az A la Loire! a lassabb nóták egyike jól csengő témaváltásokkal, atmoszferikus részekkel. Ez a kidolgozottság, igényesség jellemző a teljes korongra. Emiatt a számok szerkezete egy összetett képet mutat, ami ott tartja a hallgató figyelmét. Aztán az album közepétől egyre dühösebb és kétségbeesettebb lesz a hangulat, hiszen ez tükrözi a parasztok 1793 nyári vereségeit és csalódásait. Az összecsapások borzalmait megjelenítő Vengée vezet át minket a következő dalra. A Colonnes Infernales dinamikus tekeréssel indít nem, és csak egy rövid pihenőre szelídül vissza ez csörtető riff-áradat. Mely aztán a tekerőlanttal és furulyával kiegészülve újult erővel lódul meg. Az 1974-es brutális, véres republikánus terror eseményeire utal. Mely, ha térde is kényszerít, de harcra is ösztönöz! A Les Bleus Sont Là egy rövid, szomorkás, ugyanakkor markáns akusztikus tétel. A katonai táborok pillanatnyi megnyugvást hozó éjjeli tábortüzei mellett felcsendülő énekek hangulatát tükrözi vissza. Míg a Par les Chemins Creux szintén akusztikus gitárral indít. Tetszett, hogy az előző “merengő” hangvételű nóta után nem csapnak egyből a húrokba. Hanem szépen felvezetik a keményebb témát. A diadalra buzdító dudával kiegészült fő téma, dicsőséges hangvételű. A rövid átvezető, az Au cœur de la forêt, a Konvent (a francia forradalom 1792–1795 között működő alkotmányozó nemzetgyűlése) rendeletére, az francia egyház, templomok bezárása, keresztény temetkezési szokások betiltására utalhat. Ez vezeti fel a La fin du rêve-t. A rövid akusztikus gitár és zongorakíséretbe becsatlakoznak a szövetséges gitárok, hogy elkísérjenek minket az utolsó összecsapásába. A nóta az oroszlánszívű katonák dicsőségének, bukásának emelkedett hangulatú lecsengése. A tűzszünetek és harcok folytatása közti 1795-ös és 1796 időszak egy utolsó kiállással, a vendée-i eposz végével, a nagy vezetők halálával, valamint az újrakezdés, megbocsátás idejével ér véget! Megbocsátható, de sosem feledhető! A Le Pardon n’Est Pas l’Oubli narrációval és ambient-szerű kórussal jelöli ki az album keretét és egyben a végét.

Nálam a Paydretz első lemeze teljes befutó. Mindent teljesít, amit elvárok egy melodikus blak metál kiadványtól. A számok emlékeztetések, jól felépítettek. A nóták megjegyezhetők, ami párhónap szünet után is eszünkbe juttatják az albumot. A történelmi téma szintén érdekes. Mely bizonyítja, hogy a múlt eseményeit, a jövőre kivetítve, érdemes annak tanulságát számba venni. A rövid átvezetők, hangminták szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgató ott legyen a harcmezőn, és átérezze ennek a felkavaró időszaknak a magasságát – mélységét. A vokál témák izgalmasok, színesek. Nem éreztem viszonylag hosszú (5-8 perces) dalok kapcsán sem, hogy egyhangúvá vált volna az ének. Továbbá azt sem, hogy erőltetetten lenne kitöltve a játékidő. A minden elem szépen illeszkedik a dalok szerkezetébe. Az akusztikus hangszerek sem vitték el a produkciót folk metál irányba. Megmaradtak a kijelölt úton. Viszont rengeteget adtak hozzá, hogy érdekes, változatos legyen a hangkép. A hangzást lehetne még egy kicsit polírozni, de ez egy első albumos csapatnál, azért nemigazán felróható. A borító nekem nem tetszett. Sajnálom, mert egy ilyen volumenű zene megérdemelt volna valami igazán látványos vizuális megjelenést. Remélem, hogy ezt a következő lemezük már a tartalomnak megfelelő külcsínnel fog rendelkezni. A lemezt mindenképpen ajánlanám azon black metál rajongók számára, akik szeretik a stílus könnyedebb, dallamos, (de nem puha!), megközelítését.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.