Apostle Of Solitude – Until The Darkness Goes (2021)

Az Apostle Of Solitude előző lemez kritikájánál már írtam, de muszáj újra megemlítenem az indianai doom metal monolit Confess című dalát. Hiába a számtalan jó zenész és hosszú életút, számomra ez a dal volt az egyetlen igazán ütős, amit a banda letett az asztalra. Fő témája egyediséget sugároz és egy olyan irányvonalat, amit szerintem az egész műfajnak érdemes lenne gyakrabban elővenni. Régóta tervezem, hogy youtube csatornámra egyszer felteszek személyes tízes listát a kedvenc klasszikus doom témáimból, ezek közt biztosan szerepelne a dal. A felejthető debütáláson túl több olyan kiadványuk is született, amire még fanatikusként sem tudtam mást mondani: végtelenül unalmas. Zsír egyszerű riffek, senkit és semmit nem zavaró ének 8-10 perces tételeken keresztül. Ugyan a legutóbbi, 2018-as From Gold To Ash már hozott némi emészthetőséget, most sem mondanám azt, hogy különösebben vártam volna az új lemezt. Lehet erre az érzésre volt szükségem ahhoz, hogy végre meg tudjanak lepni és először azt mondhassam a zenekarra, hogy igen, ez az a doom metal, amit éltetni, folytatni kell a világban.

A lemez születését sok nehézség vette körül, melyek közt személyes tragédia is megbújik: a járvány során az egyik zenész mindkét szülőjét elveszítette. Szörnyű ezt leírni is, de a kiadvány jobbá válásához végső soron hozzátett a Covid-19 megjelenése, ami miatt alapos csúszásokon esett át a dalok rögzítése. A zenészek szerint így minden kétszer-háromszor ment át a rostán, további finomításon, ötletelésen esett át. A korábbi gyakorlathoz képest mindenki alaposan kivette a részét a munkálatokból és saját elképzeléseit is beletette a végeredménybe. A kialakult élethelyzetre és problémákra reflektál az album pofás borítója is: egy nyugodt, békés tájat rohan le hirtelen sebességgel a túlviláginak tűnő, sötét vihar. A napsütésből percek alatt lesz éjszaka, menekvésre itt igazából nincs esély, csak túlélésre lehet játszani.

Nem véletlenül hoztam fel a Confess című tételt sem: a csapat végre visszatért az okosabb dalszerzéshez, a kanyargósabb, de mégis doomos témákhoz. Két-három lefogás helyett a gitárnak ismét történetei, rétegei vannak. Chuck Brown és Steve Janiak végre kihasználja, hogy ketten is tépik a húrokat. Óriási finomodáson, fejlődésen ment át az ének is, ami szintén kettőjük munkája. Ugyan Brown hangja jellemzően kicsit előrébb van, de folyamatosan két hangot hallunk, máskor pedig nagyszerű kórusokat. Elég meghallgatni a nyitó, When The Darkness Comes című dalt, hogy érezzük a nyilvánvaló változásokat. Gyorsabb, összetettebb, mint eddig bármikor, közben mégis megmarad súlyos, kalapácsütéseket szállító metalnak. Közel 6 perces játékidejében nem voltak üresjáratok, bólogatásmentes pillanatok. Ugyan a zenekar egy nyilatkozatában jóval rövidebb tételeket ígért, itt újfent az egyik legkevesebb idővel rendelkező dallal találjuk magunkat szembe. Persze az tény, hogy a 10 perces szerzeményeket itt 7-8 környékére sikerült leredukálni.

Ilyen monstrum a másodikként érkező The Union, ahol a kimért tempóhoz is visszatérünk. Itt az ének lendít minket tovább, mivel igazán kellemesen bánatos dallamvilágába nehéz belekötni. Ettől függetlenül egy gitárszólót, esetleg egy tempóváltást mindenképp elviselt volna. Erre tökéletes példa az Apathy In Isolation, ami hasonló tempóval, több változatossággal a korong egyik csúcspontjává válik a nyitány mellett. Kimért, szomorú, gyönyörű, akárcsak az utána ékrező Deeper Than The Oceans. Kifejezetten jó hallgatni a valóban rövid Beautifully Dark című akusztikus tételt is, amit a minden eddiginél depressziósabb Relive The Day követ.

Az Until The Darkness Goes összességében nem éri el a 40 perces összjátékidőt, mégis rettentően nehéz és baljós minden pillanata, így nem egy könnyed hallgatni való. Gyakran írom le, de itt tényleg egy nagyon hangulatfüggő lemezről van szó, amit viszont nagyon odatett a zenekar. Nem véletlenül ez az eddigi legértékesebb korongjuk, ismerkedjetek vele. Pallbearer, Warning rajongók nem veszíthetnek vele.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.