Új klipet készített a Nyughatatlan

Videóklip készült a Nyughatatlan leglíraibb, Találj meg című dalához.

A 2010-ben alakult a Nyughatatlan zenekar dalai a rock and roll szeretetéből és a Johnny Cash iránti rajongásból születnek. A formációt ráadásul nem csak hazánkban, hanem már külföldön is ismerik, tavaly ősszel a Jeffersonban rendezett country fesztiválról a „Band Of The Year”, azaz az év zenekara szakmai díjjal tértek haza. Eddig öt lemezt jelentettek meg, melyek közül a Földobom című 2017-ban aranylemezzé vált, a Menni Amerika című szerzeményük pedig több válogatáslemezre is felkerült. 2017-ben az Együtt a Csapat kiadványon, 2018-ban pedig az osztrák Best Of Pullman City című Rockabilly válogatás lemezén szerepeltek. A zenekar most egy új klippel rukkolt elő, amit a Találj meg című dalukhoz forgattak.

"Sokan úgy tartják, hogy az igazán jó dalok rövid idő alatt születnek, szinte kigurulnak a szerzőből. Az új klipes dalunkkal ez talán pont fordítva történt. A dal 2004-ben született, a cím még más volt, és csak néhány sorában egyezett a Tálalj meg című dallal. Amikor ezt 2017-ben megmutattam Biankának, nagyon tetszett neki a dallam és a dal hangulata, de megállapítottuk, hogy valami még hiányzott belőle. Ezután együtt alakítottunk a szövegen, majd az Elszökött a nyár című lemezünkön jelent meg 2018-ban" - mondta Kovács Kornél, a zenekar gitáros-énekese.

"Már régóta szerettük volna, hogy ehhez a dalhoz videó is készüljön, de eddig valahogy nem jutottunk el odáig" - vette át a szót a szintén gitáros énekes Hajdu Bianka. "Nemrég eszembe jutott egy ötlet, hogy milyen jó lenne, egy „egy snittes” klip, amiben egyszer körbemegy a kamera, és azt mutatja ami éppen a zenében történik. Úgy gondoltuk, hogy ezt egy őszi erdőben nagyon szépen meg lehetne valósítani."

A klipben szerepel még Varga-Hajdu Krisztina, aki gyönyörű vokálokkal egészíti ki a dalt, és aki jelenleg nem koncertezik a zenekarral, mert (mint az a videóban is megfigyelhető) babát vár. Vendégként szerepel a klipben Kozek Ildikó, akit az október 29-ei budapesti koncertjükre is elhívtak.

A friss videó szerda este 6 órakor debütál a Nyughatatlan YouTube-csatornáján.


A közeljövőben a zenekart az alábbi helyeken lehet elcsípni:

A Új klipet készített a Nyughatatlan bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.