Elfeledett jeles mesterremekek 38. – Heart Of Cygnus: Over Mountain, Under Hill (2009)

"A másik zenekar, melynek különleges helye van a szívem egyik csücskében. Mit tegyek, ha engem megfog ez a fajta vintage rock? Minden benne van, amin felnőttem, Iron Maidentől a Rushig a progresszív rockon át…" – írtam a 2012-es évértékelőmben a "The Voyage Of Jonas" kapcsán. Arról a lemezről a teljes recenzió amúgy megtalálható ITT.

Igazság szerint a belinkelt kritikát idemásolhatnám, a Heart Of Cygnus stílusa kezdettől fogva nagyon markáns és egyedi, és valóban ebben a háromszögben mozog: Rush, Maiden, Jethro Tull. Na jó, négyszögben, ha még a Shadow Galleryt is ide vesszük. Azért éppen őket, mert rajtuk keresztül a Queen hatás is megérkezik az egyenletbe, a modernebb progmetallal együtt.

2016-ban adtak ki bármit is - egyetlen dalocskát, amúgy – utoljára, azóta se hír, se hang felőlük. Félő, földbe álltak véglegesen. Elképesztő, mennyire nehéz odaát (az Egyesült Államokban) egy underground stílusban alkotó művész sorsa (lásd még Suspyre, Lillian Axe, vagy akár a fentebb említett Shadow Gallery – kisebb bandákról nem is beszélve)! Úgy tűnik, arrafelé jóval kevesebb az elkötelezett, kitartó rajongó, és sokkal nagyobb a trendek, a divat szerepe, mint itt Európában. Esélyt – a nagy öregeken kívül – csak az éppen felfutó műfajokban tevékenykedők kapnak.

Pedig elképesztően jó ez az album (ahogy az összes korongjuk az). Kidolgozott, okos, őszinte muzsika. Okos, de nem okoskodó. Hagyományőrzésében is innovatív: ahogy a fentieket vegyíti, az meglehetősen unikális és nem utolsósorban roppant ízléses. Az őszinteségéhez pedig kétség sem férhet, ezek a srácok éppúgy imádják ezt a korszakot és ezeket a bandákat, mint mi magunk.

Nagyon sajnálom, hogy semmire sem vitték, mert tehetségesek és szimpatikusak voltak (ők ketten: Jeff Lane – énekes, gitáros, dalszerző, billentyűs és minden más, valamint Jim Nahikian dobos). A Coheed and Cambria hasonló hangzással valamivel többre jutott, de valószínűleg csak annak köszönhetően, hogy a koncept-lemezeiket egy szélesebb művészeti elképzelésbe illesztették, és megtámogatták azokat egyéb kifejezési formákkal – könyv, képregények. Így építettek univerzumot és rajongó-bázist.

A 2007 és '12 között négy albumot összehozó csapat minőségi, oldszkúl progresszív rockot kever tradicionális heavy metallal, egyedien, organikusan. Jeff Lane nagy kedvencei a Mastodon és Meshuggah is, ezeket nehezebb kihallani a zenéből, de fölfogásban azért tetten érhető a hatásuk: egy új közönséghez, új köntösben szerették volna eljuttatni a klasszikusok örökségét, velük egyetemben. Hogy ez nem sikerült, az elsősorban nem rajtuk múlott.

Kotta

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.