Ukrajna embertelen megpróbáltatásiról írt számot a Shadow of Intent

Már írtunk arról, hogy valami készülget a Shadow of Intent boszorkánykonyhájában, illetve nyáron egy Lamb of God-feldolgozással is megörvendeztettek a fiúk, most pedig hivatalossá vált, hogy január 14-én érkezik a connencticuti dallamos/szimfonikus deathcore-csapat negyedik nagylemeze Elegy néven, a Blood Blast Distribution gondozásában.

Ennek örömére egy új dal is érkezett From Ruin… We Rise címmel, ami a zenekartól szokatlan módon erős politikai mondanivalóval bír. Ezzel kapcsolatban a csapat énekese, Ben Duerr osztotta meg gondolatait:

Ez a dal az Ukrajna által elszenvedett embertelenségekről szól. Miután túlélte az éhínséget, a rabszolgamunkát és azt, hogy lényegében ágyútölteléknek használták a világtörténelem legnagyobb háborújában, az ország ma is őrzi identitását, még akkor is, ha polgárháborúba taszítják. Ez a dal az elesetteket gyászolja, remélve, hogy az ártatlanok továbbra is kitartanak a zavargások és az atrocitások közepette. Legyen ez egy emlékeztető a saját honfitársainknak is, hogy a politikai légkörtől és a nézeteltérésektől függetlenül mi is túlélünk majd, hiszen egyek vagyunk.

A súlyos témájú tételt és a hozzá tartozó klipet alább lehet csekkolni, rögtön a dallista után (ami nem tartalmazza a Lamb of God covert):

1. Farewell
2. Saurian King
3. The Coming Fire
4. Of Fury
5. Intensified Genocide
6. Life of Exile
7. Where Millions Have Come to Die
8. From Ruin… We Rise
9. Blood in the Sands of Time
10. Reconquest
11. Elegy I: Adapt
12. Elegy II: Devise
13. Elegy III: Overcome

//www.youtube.com/watch?v=w04vygx0ApI

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.