2021-09-27

Elhunyt Alan Lancaster (Status Quo)

72 éves korában elhunyt Alan Lancaster, a Status Quo alapítója és basszusgitáros-énekese. Halálának hírét Simon Porter, az együttes menedzsere erősítette meg.

Lancaster 1962-től 1985-ig játszott a zenekarban, 2013-ban pedig visszatért, és állapota ellenére is sok turnén vett részt.
A zenész szklerózis multiplexben szenvedett és sydney-i otthonában érte a halál családja körében.

A Status Quo számos dala lett világhírű a hatvanas, hetvenes években, köztük a Whatever You Want és a Rockin’ All Over The World. Francis Rossi, a banda énekese közleményében azt írta, hogy Alan szerves része volt a Status Quo hangzásának és hatalmas sikerének a hatvanas, hetvenes években.

Rossi és Lancaster sokféle néven játszottak együtt a hatvanas években, míg meg nem állapodtak a Status Quóban. A hivatalos slágerlista szerint négy albumuk lett listavezető az Egyesült Királyságban. Lancaster utoljára 2014-ben turnézott a zenekarral.

“Noha közismert, hogy az utóbbi években eltávolodtunk egymástól, mindig őrizni fogom az együtt töltött régi idők kedves emlékét” –  írta közleményében Francis Rossi, a Status Quo énekese.