2021-09-24

Kery&Nyers

Országhatárokat átivelő zenei együttműködés- Kery & Nyers interjú

My Adventure címmel pár hete debütált az első dalotok, amely azóta az összes jelentős streaming-csatornán is elérhető. Még mielőtt rátérünk a dalra és a hozzá készült klipre, kérjük mutassátok be nekünk a Kery & Nyers formációt, hiszen egy nem hétköznapi, magyar és kanadai kooperációról beszélhetünk. Hogyan, miként jött az ötlet, hogy felrúgva a több ezer […]

black metal

Langenneet – bukott angyalok nyomában 2.0

A hagyományokra épülő black metalt tűzte ki zászlajára a finn Langenneet projekt, melynek egyetlen elkövetője akad csupán, Langennut. Egyszemélyes volta ellenére igen termékeny próbálkozásról beszélhetünk, mivel idén már a második nagylemezét jelentette meg. Bár a Kuilun Varjoissa és a friss Aionin Soihtu valójában annyira nem áll távol egymástól. Ennek oka az, hogy az első korongon […]

SPACE_CHASER

SPACE CHASER – Give Us Life (2021)

Tízéves fennállását ünnepli idén a berlini thrash metal banda, a Space Chaser. Ünneplésre ad még okot továbbá, hogy a harmadik albumukat – mely „Give Us Life” címmel jelent meg július 16-án – már a Metal Blade Records gondozza. Kerek évforduló, nagyk…

death/doom metal

Vile Rebirth – tudják, milyen a valódi hideg

Nem igazán lehet sokat kideríteni a tavaly indult Vile Rebirth projektről, azt azonban sikerült, hogy az alaszkai Talkeetna városában jött létre és a szintén gyerekcipőben járó November Eve néven futó death metal duó frontemberétől származik. Műfaját illetően a death/doom metal a legkézenfekvőbb, azonban a hamarosan megjelenő bemutatkozó anyag dalainak hosszát megtekintve biztosak lehetünk néhány gyorsabb […]

UNTO_OTHERS

UNTO OTHERS – Strength (2021)

Semmi sem jelzi jobban, hogy az amerikai Unto Others (korábban Idle Hands) alaposan felkavarta az állóvizet és a következő befutó lehet a nemzetközi mezőnyben, minthogy egy kis német underground istállótól a Roadrunner Records kiadóhoz szerződött. A …