Kreator: Pleasure to Kill (1986)

1983/84 környékén a thrash metal még embrionális állapotban volt, ugyanakkor egy új irányt jelölt ki az underground felségvizein. Az Exciter Heavy Metal Maniac-je, a Metallica Kill ’Em All-ja, a Slayer Show No Mercy-je koruk legdurvább, legszélsőségesebb alkotásainak számítottak.

1985-ben már kimutatta foga fehérjét a műfaj, egy évvel később pedig robbant a bomba, és a thrash az underground uralkodó stílusává avanzsált. Ebből a törekvésből természetesen Európa sem akart kimaradni, az öreg kontinens is kivette a részét a thrash kialakításának folyamatából. Egész konkrétan Németország, azon belül is a Ruhr-vidék lett az európai thrash mozgalom fellegvára. Sőt, az is gyorsan eldőlt, hogy a thrash metal (világviszonylatban is) legmeghatározóbb, az irányzatra a legtermékenyebb hatást kifejtő, legbefolyásosabb zenekarai a Destruction, a Kreator és a Sodom lettek.

A Kreator története 1982-ben kezdődött, amikor Essenben négy, 15-16 éves fiatal döntött úgy, hogy zenekart alapítanak. A „tettesek” Manni Rehberg énekes, Miland „Mille” Petrozza gitáros/énekes, Roberto „Rob” Fioretti basszusgitáros, illetve Jürgen „Ventor” Reil dobos/énekes voltak, akik kezdetben a Metal Militia és Tyrant neveket használták (’83-ban Manni kiszállt), majd Tormentor lett belőlük (’84-ben két demót, a Blitzkrieg-et és az End of the World-öt adták ki), míg végül a Kreatornál állapodtak meg. 1985-ben előbb egy próbatermi felvétellel, majd debütálásukkal, az Endless Pain-nel jelentkeztek, és utóbbi a kiadvánnyal a hírnevüket is sikerült megalapozniuk.

Mille: „Amikor az Endless Paint elkészítettük, úgy gondoltuk, hogy az album felvétele egyszeri dolog lesz a számunkra. Természetesen reménykedtünk abban, hogy az emberek szeretni fogják a lemezt, de ez inkább úgy történt, hogy oké, menjünk be a stúdióba és próbáljuk ki a dolgokat! Semmit nem tudtunk a produkcióról vagy arról, hogyan szólhat a zene a próbatermen kívül. Először akkor jöttem rá, hogy az embereknek valójában tetszik, amit csinálunk, amikor elmentünk egy koncertre (a Venom, az Exodus és az Atomkraft lépett fel), és láttuk, hogy a srácoknak Kreator felvarró van a dzsekijükön. Hirtelen megtudtuk, hogy az emberek beszerezték az albumot és élvezik a zenénket.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor a Noise szerződést ajánlott a bandának, azt Mille édesanyja írta alá, mert a fia annyira fiatal volt még. A folytatás sem sokáig váratott magára, hiszen, a Flag of Hate EP-t követően, 1986. április 1-jén (egyes források szerint májusban, illetve november 1-jén) került piacra a Pleasure to Kill. A munkafolyamatokat illetően, az Endless Pain-hez képest mind a helyszín (csupán Berlin városa volt fix), mind a szakember személye változott, mivel a Caet stúdió és Horst Müller helyett ezúttal a Musiclab-ben, Harris Johns-szal dolgoztak. Mille: „A szituáció sokkal jobb volt, mint az első albumnál. Annak a producere, Horst Müller egész nap füvezett és nem érdekeltük őt. Még ha el is basztuk, azt mondta, oké, ez rendben van.”

Talán a korai Kreator iránti elfogultságom mondatja velem, de én semmi kivetnivalót nem találtam annak idején a Végtelen Fájdalomban, és a véleményem azóta sem változott. Természetesen elismerem, hogy a Pleasure to Kill-re úgy dalszerzési, mind produkciós szempontból óriásit fejlődött a trió. (Köztudott, hogy noha a kreditlistán és a lemezhez kapcsolódó promóciós fotókon Michael „Destructor” Wulf gitáros /R.I.P., ex-Sodom/ is szerepel, ő csupán pár napig volt a Kreator tagja, az albumon nem játszott.)

Mille: „A Pleasure to Kill-en Harris Johns-szal dolgoztunk, aki alapvetően jó felvételt készített, és arra sarkallt bennünket, hogy a dalokat többször is előadjuk. Két hét állt a rendelkezésünkre, három vagy négy nap a dobokra és a gitárra. Valóban professzionális volt.” A frontember ezen kívül még kifejtette: „Nem éreztünk nyomást, de tudtuk, hogy ez egy igazi esély számunkra.

Így aztán csak írtuk a dalokat, és közben azt gondoltuk, hogy ez a lemez jobb lesz, mint az Endless Pain. És valóban, gyorsabb, összetettebb lett, több volt benne mindenből. Még mindig ugyanaz volt a hozzáállásunk, ugyanaz a vihar és vágy, a bennünk lévő tizenéves düh sütött a számokból. Ráadásul súlyosabbak is akartunk lenni, mint addig.”

Harris Johns elévülhetetlen érdemeiről pedig még annyit mondott Mille, hogy „a legfőbb különbség a Pleasure to Kill javára az volt, hogy Harris Johns valódi producer volt. Olyan ember, aki segíteni akart a bandának. Nem megsértve Horst Müllert, de utóbbi nem értett a zenéhez, csak rögzítette, amit csináltunk. Harris Johns valóban producelt bennünket. Biztosra akart menni, hogy minden rendben szólaljon meg.” Mindemellett a zenészek az elképzelhető legbrutálisabb, leggonoszabb anyag megírásának folyamatába vetették bele magukat, és a felvételeknek is konkrét elképzelések, tervek alapján láttak neki. Mille: „Amikor a stúdióba vonultunk, nálunk volt a Possessed Seven Churches-e. Olyan zenét akarunk, mint az. Amikor Harris megkérdezett bennünket, hogy hogyan akarunk megszólalni, a Slayer Hell Awaits-ével egyetemben lejátszottuk neki a lemezt, ő pedig azt mondta, hogy ezeknél jobb hangzást tud nekünk biztosítani. Fiatal gyerekek voltunk, tele lelkesedéssel. Gyerekek, akik úgy akartak szólni, mint azok a bandák, amelyeket hallgattak. Kazettacserélgetők voltunk: mindenféle anyagot meghallgattunk a metal undergroundból: a Hirax-et, a Sepulturát, a Possessed-et, a Death-t, és annak a színtérnek a része akartunk lenni. És manapság, amikor meghallgatom a Pleasure to Kill-t, az az, amit hallok.”

Abból a szempontból konceptanyagról van szó, hogy a tematikáját az 1978-as Faces of Death című film ihlette, de a történet nem összefüggő, a nóták (szövegek) nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. Mille: „Megvolt a Faces of Death, és a Pleasure to Kill cím a filmnek abból a részéből jött, amikor állatok ölnek meg más állatokat. Az album mindegyik dala a halál különböző módozatairól szól, alapvetően arról, hogy megölnek. Akkoriban ez egy bámulatos ötletnek tűnt.”

Kétségtelen, hogy a korong az 1986-os év egyik legbrutálisabb alkotása, simán versenyre kelt a Reign in Blood-dal vagy a Darkness Descends-szel, extremitásban, sebességben ott van a nyomukban. A Choir of the Damned (az eredetire egy 46 másodperces, míg a 2000-es és a későbbi kiadásokra egy bővített, 1:39-es változat került fel) intróját követően elsöprő intenzitással csapnak bele a Ripping Corpse-ba, megadva az alaphangot a kegyetlen folytatáshoz. Ifjonti hév, energia fűti az anyagot, nincs irgalom, megállás nélkül zúdulnak a nyakunkba az olyan gyilkos tételek, mint a címadó („The colour of your blood from your open body is all I wanted to see / Tasting the blood from your lips as you die means satisfaction to me… pleasure to kill!”), a Riot of Violence, a Command of the Blade és az Under the Guillotine. Az előző koronghoz képest egyértelműen fokozták a brutalitást, de ahogy azon, úgy ezen az alkotáson is odafigyeltek a zenei oldalra, mivel a szélvész tempókat helyenként lassítják, megtörik, ügyelve arra, hogy bele ne essenek az egydimenziósság csapdájába. A hétperces The Pestilence (az Awakening of the Gods-zal együtt) például a korai Kreator leghosszabb, legösszetettebb szerzeménye.

Amíg az Endless Pain énektémáin Mille és Ventor felesben osztozott, addig a Pleasure…-ön ez az arány 5:3 a gitáros/énekes javára: a dobos hangja a Death Is Your Saviour-ben, a Riot of Violence-ben és a Command of the Blade-ben hallható. A fentebb említett Possessed-hatás, úgy gondolom, elsősorban Ventor játékára és hangszere soundjára nyomta rá a bélyegét. Rob Fioretti mindig is a banda szürke eminenciása volt, futamai kizárólag az alapozásra redukálódtak.

A korong túl szélsőséges volt ahhoz, hogy a Kreatort a mainstream-be emelje, de hatása a thrash-re és a növekvő underground színtérre azonnali és óriási volt. Ennek viszont ellentmond a frontember véleménye: „Sohasem volt olyan rendkívüli pillanat, amikor azt éreztem, hogy ó, ez egy óriási album, de emlékszem, hogy Európában turnéztunk a Destruction-nel és a Rage-dzsel, aztán Montrealba repültünk, hogy a Voivoddal turnézzunk.” Extrém német metal zenekarként a Destruction után másodikként jutottak át az Atlanti-óceán másik partjára, igaz, az már Jörg Tritzével, a Terrible Certainty-t promotálandó történt.

Ami a lemez fogadtatását illeti, arra Mille így emlékszik: „Az angolok hate metalnak hívták a zenénket! Ez az Endless Pain és a Pleasure to Kill között kiadott Flag of Hate EP-ből jött, de abból is, ahogy akkoriban énekeltem – valóban csúcskategóriás üvöltések voltak, és abszolút illettek a muzsikához. Manapság egy kevés tradicionális heavy metal elemet és punk rockot adunk hozzá, de mi mindig is thrash banda voltunk és azok is leszünk”.

Kiadójuk, a Noise Records viszont nem mindennapi módon zavarta össze a rajongókat, mivel röviddel a korong megjelenését követően, After the Attack címmel picture disc-en adta ki újra azt, egyetlen változtatással, a hasonló című dal hozzáadásával. Mille: „Nem tudom, miért neveztük át az albumot egy újrakiadáshoz. Ugyanaz volt a borítója, de semmi újra felvétel vagy bármi. Nem gondolom, hogy akkoriban tudtuk, mit teszünk. Gyerek voltam, amikor a Pleasure to Kill-t rögzítettük, 16 vagy 17 éves! Különböző dolgokat próbáltunk ki, és jobb muzsikusokká akartunk válni. Azokban az időkben a Noise nagyon kreatív volt, komolyan foglalkozott a borítóval. Mi nem. Gyerekek voltunk és nem törődtünk vele. Egyezségük volt egy művésszel, Philip Lavere-rel, aki egy pár borítót adott nekik. Ő készítette a Celtic Frost Emperor’s Return grafikáját is. A Pleasure to Kill borítója is kész volt már, és tökéletes passzolt az albumhoz.”

Ahogy a cég többi csapatának, úgy a Kreator-nek is meggyűlt a baja a Noise-zal, ugyanakkor Mille azt is elismeri, hogy nélkülük nem váltak volna azzá, akik manapság. „Megvolt velük a magunk problémája, de ez nem volt egy rémálom. Nem minden volt nagyszerű, amit tettek, elkövettek néhány hibát, különösen a szerződésünk végén, amikor nem támogattak bennünket. De felfedeztek minket, amikor gyerekek voltunk és leszerződtettek. És ezt nem felejtem el. Valószínűleg lehúztak bennünket, de bármit is tettek, nem keserű a szám íze.”

Érdekes megvilágításba helyezik azonban az album megítélését Mille gondolatai: „Őszintén szólva nem tudom, miért emelkedik ki a lemezről a címadó nóta. Talán a nyers brutalitásáért, primitív megközelítéséért. Talán tervrajz egy nyers thrash metal nótához, trágár szöveggel. Nem tudom. Általában a szettünk végén játsszuk, és megpróbálunk mindent beletenni abba a dalba, ami bennünk maradt egy 90 perces műsor után. A közönség ekkor produkálja a legőrültebb pitet, annak ellenére, hogy éppen vége van a programnak.”

A Kreator mind az európai, mind a nemzetközi színtéren ezzel a lemezzel vetette meg a lábát. A Coma of Souls-ig hibátlan a diszkográfia, az utána következő időszak azonban nekik sem kegyelmezett. Mille: „A ’90-es években a metal műfaj identitásválságban volt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy mi nem voltunk. De fontos volt számunkra, hogy elkészítsük azokat a kísérletezős lemezeket, meg kellett találnunk az utunkat. Mindenesetre azokon az albumokon sem tűntek el teljesen a thrash gyökereink. Néha nehéz megtartani az egyensúlyt: előfordul, hogy túl mélyen belemész a kísérletezős dolgokba, elfelejted a gyökereidet és hogy mire törekszel. Általában azt gondolod: ez a projektem, amit úgy fogok csinálni, ahogy akarok.”

A mai napig kérik a rajongók, hogy a fiúk készítsenek egy, a Pleasure to Killhez hasonló anyagot, ami technikailag biztos lehetséges lenne, azonban az eredeti felvételek hangulatát, intenzitását teljességgel lehetetlen újjáteremteni. Mille: „Bizonyos szempontból nem változtam, és az a 17 éves kamasz valahol még bennem van. A banda magja a mai napig ugyanaz: én és Ventor. Rengeteget beszélünk erről, és még mindig ugyanaz a hozzáállásunk a régi anyagokhoz. Nem arról van szó, hogy megmutassuk, manapság is milyen jól el tudjuk játszani ezeket a nótákat, sokkal inkább az érzelemről, az energiáról, amit megpróbálunk elcsípni. A Pleasure to Kill nagyon primitív anyag. Ez nem rakétatudomány. De ez csak 1986-ban történhetett meg, egy stúdióban, közel a berlini falhoz, Harris Johns-szal és velünk, akik teljesen őrültek voltunk és állandóan buliztunk. Tiszta energia és érzelem volt.”

Egy hullámhegyekkel és -völgyekkel tarkított, minden elismerést megérdemlő és tiszteletet parancsoló pályafutás „terméke” a lemez, műfajában egy párját ritkító alkotás.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.