Resist & Bite – Friss dal a Tesla egykori gitárosának új zenekarától: Fate

Resist & Bite néven fut az a zenekar, amit a Tesla egykori gitárosa, Tommy Skeoch hozott össze még tavaly év elején. A bandát Skeoch mellett az ex-Lynch Mob énekes Nathan Utz, a gitáros Steve Stokes, David Parks  dobos és Brian Powell bőgős alkotja. A zenekar első nagylemeze valamikor idén várható, és a tavaly kiadott első daluk, a The Myth I’m Livin’ után most a Fate is meghallgatható tőlük.

Skeoch annak idején alapembernek számított a Teslában, a kezdeti időszaktól kezdődően ott zenélt a csapatban, ám heroinproblémái miatt végül távozni kényszerült a sacramentói hard rockerektől 1994-ben, hogy aztán egy évvel később visszatérjen. A banda ezután nem sokkal már feloszlott, és az újjáalakulás Skeoch-t is visszahozta, de 2006-ban végül ismét búcsút mondott társainak. Távozását arra fogta, hogy több időt szeretne tölteni családjával, illetve kezeltetné alkoholfüggőségét.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.