2021-06-21

Paradise Lost

Paradise Lost – Júliusban, közönség nélküli koncertlemezzel jelentkeznek

A Paradise Lost sok bandához hasonlóan 2020. november 5-én közönség nélküli koncertet adott, amelyet a világhálón közvetítettek. A koncert helyszínéül szülővárosukhoz, az angliai Yorkshire-hez közeli, Bredfordban található The Mill klubot választották, amelynek rendezője Ash Pears volt, akivel korábban már dolgoztak együtt a Medusa és az Obsidian dalaihoz készült klipek kapcsán. A Les Smith által kevert […]

HolyChicks

Rock, csajok satöbbi – Bulizz filmszakadásig a HolyChicks zenekarral!

Pörgős pop-rock dallal jelentkezik Budapest első számú női bandája. Épphogy véget ért a házibulik korszaka – amelyből nem titkoltan merítettek ihletet a lányok -, már meg is kezdődött a nyári fesztiválszezon, az pedig biztos, hogy a bulizás bármely formájához elegendő muníciót nyújt legújabb, Filmszakadás című szerzeményük. „A dal egy őrült éjszaka hangulatát idézi. Szövegében az […]

Anette Olzon

Anette Olzon – Klippremier – Parasite

A The Dark Element frontasszonya 2014-ben adta ki első szólólemezét Shine címmel, másfél évvel a Nightwish-ból való kényszertávozását követően. Ezt követően, Nettie 2017-ben Jani Liimatainen gitárossal (ex-Sonata Arctica) közös projektet hozott létre, amely The Dark Element néven indult, bemtatkozó nagylemezüket pedig 2017. november 10-én dobta piacra a Frontiers. Strong címmel szeptember 10-én jelenik meg az […]

Mule Skinner

Mule Skinner – Új EP-t adtak ki

A Mule Skinner egy 1987 óta működő death metal / grindcore / crust punk banda, akik nem éppen az évenkénti lemezeket kiadó zenekarok közzé tartoznak. Első albumuk az Abuse 1996-ban jelent meg amint egy demó és egy EP előzött meg. Ezt bő 12 év után követte második korongjuk Airstrike címmel. Szóval nem kapkodják el a dolgokat… […]

Thün

Thūn – Megjelent az első lemezük

A nemzetközi felállású death – doom kollektíva a Thūn saját neve alatt adta ki debütáló albumát, ami teljes egészében, valamint egy PDF könyv kíséretében ingyenesen letölthető bandcamp oldalukról. A zenekar tagságát a Monsterworks soraiból ismeret Jon Higgs gitáros-énekes és Hugo Wilkinson basszus gitáros, valamint James Knoerl (Gargoyl) dobos alkotja. Vendég gitárosként a Nile gitárosát Karl Sanders-t […]