Az idei Fekete Zajon szólalnak meg először élőben a Thy Catafalque dalai

Nem mindennapi bejelentéssel tért vissza a Fekete Zaj fesztivál. Az augusztus 18. és 21. között Mátrafüred-Sástón tartott rendezvény szervezői bemutatták az első ötven fellépőjüket, melyek között igazi ritkaságok is vannak. Elég csak megemlíteni, hogy a Thy Catafalque dalait fogja előadni egy 30 tagú zenei kollektíva, MEZOLIT – Mesék a Thy Catafalque-ról néven. Emellett itt adja az első koncertjét az Isten Háta Mögött extagjaival felálló Nagyúr, itt lesz a Nadir búcsúkoncertje, továbbá fellép még a Beneath the Void, a Bipolaris, a Choke City, a The Devil’s Trade, a Hegy, a Kytaro, a Nest of Plagues, az Ørdøg, a Perihelion, a Satelles, a Shell Beach, a The Southern Oracle, a Vágtázó Halottkémek, és még sokan mások. Alább mutatjuk a fesztivál kommentárját, illetve a többi zenekart.

Büszkén és boldogan mutatjuk be nektek mindazt, amin hónapok óta dolgozunk, köztük egy különleges produkcióval, amely kizárólag a Fekete Zajon lesz látható. Kátai Tamás életműve még sosem mutatkozott be élőben, ezúttal is kifejezetten a Zaj kedvéért állt össze egy 30 tagú zenei kollektíva, hogy MEZOLIT – Mesék a Thy Catafalque-ról néven, Tamás iránymutatásával életre keltsék dalait. Erről az estéről még sokat fogunk beszélni…

Itt még nincs vége természetesen a sornak, az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük! Júliusban jön a teljes program, addig is a napi bontást eléritek a legfontosabb infókkal együtt a weboldalon ➤ https://www.feketezaj.hu

Borítókép: Somogyi Lajos / Bands Through the Lens

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.