Paul Gilbert: Werewolves Of Portland (2021)

Kiadó:
The Players Club/Mascot Label Group

Honlapok:
www.paulgilbert.com
facebook.com/paulgilbertmusic

Nem hiszem, hogy Paul Gilbertnek szüksége lenne különösebb bemutatásra. Nemcsak azért, mert a Mr. Big és a RacerX gitárosaként megkérdőjelezthetetlen, világraszóló hírnévre tett szert, hanem mert a szólókarrierje is legalább olyan tekintélyes - ha jól számolom, ez már a 16. szólóalbuma. Az utóbbi években igyekeztünk is minden egyes ilyen megjelenésre reagálni.

Nem könnyű dolog Gilberto mestert követni, elég öntörvényű figura, az ember sohasem lehet abban biztos, hogy mit fog az új anyag rejteni. Van benne persze következetesség - melyet a túlcsorduló muzikalitás és technikai tökéletesség kifejezésekkel lehetne leginkább leírni -, ugyanakkor nem szereti kétszer egymás után ugyanazt csinálni. Ráadásul van benne valami ártalmatlannak tűnő bohóság, egy átlagembernek olykor már irritáló excentricitás. Ez a fajta művészembertől nem idegen infantilizmus tökéletesen tetten érhető a címadó nóta beágyazott videójában, amelyben Gilbert a kisfiával együtt farkasjelmezbe öltözve ugrál, táncol, ökörködik. Egy kommentelő fején találta a szöget: "Itt egy kisfiú, aki önfeledten játszik és közben bűvészkedik a zenével. Na meg a kisfia."

Személy szerint nekem a "Get Out Of My Yard"-tól (2006) a "Vibrato"-ig (2012) terjedő időszak volt a kedvencem, épp a két nevesített albummal mint sarok- és csúcspontokkal. A "Portland-i farkasemberek" is nagyon szimpatikusak, de az én ízlésemnek kicsit hóbortosak. Szeretem én a tréfát, a játékosságot, de itt néhol Gilbert már - legalábbis ez az én benyomásom - kacérkodik a komolytalansággal... nemcsak a számcímekben, de zeneileg is.

A "Werewolves Of Portland" teljes egészében instrumentális lemez, most nem énekel sem Gilbert, sem meghívott vendég. Ezt én ugyan hiányolom, de megértem, ha valakinek nem hiányzik. A lemez különlegessége valójában abban áll, hogy az egészet, tokkal-vonóval Gilbert játszotta föl egyedül. Egy olyan kreatív muzsikust és termékeny dalszerzőt, mint Gilbert, még a Covid sem állíthat meg. Nem volt hajlandó tétlen ülni, amíg összejöhet a stúdióban muzsikustársaival. Szerencséjére univerzális zenész, tud és szeret olyan szinten bőgőzni, billentyűzni és dobolni, hogy mindezt ne legyen ciki egy lemezen bemutatni. Azért megjegyzem, hogy - miközben mocskosul szeretnék tudni olyan szinten dobolni, ahogy ő hobbiból teszi - nagyon hiányoznak ide a profi munkatársak, az a bizonyos "input" technikában, stílusban, hangzásban.

Érzésem szerint a lemez a második felére már kicsit komolyabban veszi magát, jobban is tetszenek azok a dalok, de még így is ellenállhatatlanul vágyom vissza a "Vibrato"-hoz. Ez van. Mint említettem, Gilbert elég öntörvényű, így ki kell várnom, amíg elérkezettnek látja az időt arra, hogy kiszabadulva a koronavírus által ránk erőltetett béklyóból visszakanyarodjon ahhoz a stílushoz, munkamódszerhez és talán felesége billentyűjátékához is, ami szerintem sok pluszt jelentett azon az albumon.

Tartuffe

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.