Nyáron érkezik a Born of Osiris új albma, itt a címadó dal klipje

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, két év után érkezik a progos metalcore-ra váltott Born of Osiris hatodik nagylemeze, amihez most meg is érkeztek a várva várt infók: eszerint az album az Angel or Alien címet fogja viselni, nem kevesebb, mint 14 dal kapott rajta helyet, és július 2-án robban majd be a Sumerian Recordstól. De ez mind semmi, ugyanis kaptunk egy új dalt is, konkrétan a címadót, ami a korábbi White Nile-hoz hasonlóan klippel is meg lett támogatva, ami jóval nagyszabásúbb lett, mint elődje. Lee McKinney, a csapat gitárosa így fogalmazott az új lemezzel kapcsolatban:

Egy ilyen rendkívül embert próbáló év után alig várjuk, hogy bemutathassuk az új lemezünket, az Angel or Alient. Úgy érezzük, az egész munkásságunk legjobb elemeit válogattuk össze erre az albumra. Szóval mindegy, hogy melyik kiadványunkat kajáltad a leginkább, ez a cucc be fog találni. Megpróbáltunk továbbfejleszteni és finomítani minden olyan tényezőt, amitől mi vagyunk a Born of Osiris, és úgy érzem, hogy ezen a lemezen ez megmutatkozik majd.

Mesélt az új klip forgatásáról is:

Az Angel or Alien videóját igazából óriási kihívás volt leforgatni a zenekarnak és a stábnak is. Azt találtuk ki, hogy kimegyünk a sivatagba, valami olyan helyre, ahol egy darab lábnyom sincs, és ott vesszük fel a zenélős jeleneteket. Képzelhetitek, milyen volt végigcibálni az összes gitárt, dobot, erősítőt, kamerát, generátort, satöbbit a fél sivatagon, miközben minden lépésnél 15 centi mélyen süppedtünk bele a homokba.

A számlista, a kiváltképp dallamosra sikeredett tétel és a borító idelent már tanulmányozható is:

1. Poster Child
2. White Nile
3. Angel or Alien
4. Waves
5. Oathbreaker
6. Threat of Your Presence
7. Love Story
8. Crossface
9. Echobreather
10. Lost Souls
11. In for the Kill
12. You Are the Narrative
13. Truth and Denial
14. Shadowmourne

//www.youtube.com/watch?v=8rvZSm2dXMg

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.