The Southern Oracle – Albumpremier

Fémforgács

Exodus Aesthetic címmel megjelent a hardcore metalban utazó budapesti The Southern Oracle negyedik nagylemeze.

Az elmúlt hónapokban hat hetes periódusokban jelentkeztünk a koncepció egy-egy sarkalatos tételével, melyekhez mindig kiemelten leírtuk a szóban forgó üzenetet. Jó volt látni a rengeteg visszajelzést, beleértve a negatív, akár támadó jellegűeket is, hiszen a célunk a figyelem felkeltése, más szemszög bemutatása és ez korántsem egyszerű, de semmiképpen sem hálás feladat. Viszont mi hisszük, hogy a vita visz előre a bólogatással vagy néma fejrázással ellentétben.

Az elmúlt időszak sajnos a legtöbb helyzetből a rosszat hozta ki és ezért a vezető pozícióban lévő hatalmak a felelősek. Mi, mint zenekar viszont azért vagyunk felelősek, hogy erre felhívjuk a figyelmet! Az agresszív zene jelentéssel bíró szövegekkel egy nagy lehetőség, amit mindig igyekeztünk kihasználni, de most már semmi más nem számít, addig feszítjük a húrt, amíg csak tudjuk! Nincs több mellébeszélés, nem állunk le olyanokon akár gondolkozni sem, amikor néhányan viharként a biliben nagy szavakkal dobálóznak összetartást harangozva, miközben a legnagyobb bomlasztó erőként vannak jelen az amúgy is kicsi és rendkívül törékeny közösségünkben, tökéletes párhuzamban a politikai vezetőkkel szerte a világban…elég!” – írják közleményükben.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.