Fesztivál FM – új online rádió

Mai nappal egy új online rádió látott napvilágot, amely Fesztivál FM néven fut. Az ezzel kapcsolatos információkat olvashatjátok a következő hírlevélben:

Ma délelőtt új, online rádió kezdte meg a működését Fesztivál FM néven. Ígéretük szerint 12 hónapra elhozzák a fesztiválok hangulatát, ahol oly’ szívesen töltünk időt. Most, a nap bármely szakában, akár hóban, akár szélben, autóban, vagy otthon ülve is kedvenceinkkel lehetünk.

A zenének, zenekaroknak, rendezvényeknek nagy szüksége van a felületekre. A Fesztivál FM-szerkesztői bíznak abban, hogy sokan megtalálják számításukat úgy, hogy felületet kapnak: beszélhetnek a rendezvényeikről, szólhatnak a közönségükhöz. Ezzel elsősorban az adott város, rendezvény kap segítséget, de nem másodlagosan az ott fellépőkre is rá lehet világítani. 

Szűcs Mihály
szerint: „Ezek egymással szervesen összefüggő dolgok: kellenek a jó bandák, a jó helyszínek, a jó megmozdulások, és kellett egy jó csatorna, hogy ezek mind eljussanak a zsűrihez, a közönséghez. Ez egy nagyon fontos, és eddig lehet ki nem mondott igény. 

A Fesztivál FM nem a Barba Negra rádiója. Mi magunk is partneri kapcsolatban állunk az új rádióval. Erre szeretnénk lehetőséget kínálni fesztiválok-, rendezvények-, klubok szervezőinek is: Itt egy új felület, ahol elmondhatják, mire készülnek, milyen koncertek, érdekességek, amik a tarsolyukban vannak. Mindezt úgy tehetik meg, hogy közben a közönségük is jól szórakozik

A fesztiválok világában nagyon jól megfér egymás mellett a rockzene, a modernebb stílusokkal, a régebbi sikerek éppen úgy, mint a feltörekvő előadók. 

Az az elképzelésünk, hogy egész évben egy hatalmas fesztiválon töltsük együtt az időt: 12 hónap zene, 12 hónap fesztivál. Azt a fajta sokszínűséget álmodtuk meg, amit egy nagy, mindenkit, de legalább is sokakat érdeklő fesztivál tud adni: az egyik sarokban tehetségeket látsz, valahol máshol a világ legnagyobb rock himnuszai szólnak, megint máshol könnyedén lötyögsz és táncolsz valami könnyedebb zenei világban.” – mondta el Szűcs Mihály

Az új rádió a hangulatot szeretné jól lefesteni: 12 hónap zene – 12 hónap fesztivál. Nem egy specifikus csatorna a cél, hanem egy szélesebb körnek szóló zenei kínálat.

Az ötletgazda elmondása szerint: „Elmész egy nagy fesztiválra, az egyik színpadról rockzene szól, de a másik oldalról valami könnyedebb dallam szűrődik be. Az egész, egyben alkot egy képet, és ennek a sokszínűségnek köszönhetően lesz a rendezvény jó érzésekkel teli. Valami ilyet képzeltünk el.

Online stream: www.fesztivalfm.hu
Facebook: www.facebook.com/fesztivalfm.hu

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.