Elfelejtett Legendák-KISS

Új számmal jelentkezik az Elfelejtett Legendák cikksorozat. Számos nagy nevet megemlítettünk már a múlt nagy legendái közül, akiknek hírneve mostanra már feledésbe merült. Ezek az együttesek régen uralták a zeneipart, mindenki rájuk bulizott. Olvashattatok már korábban a Mötley Crüe-ról, a Motörhead-ről, a Sex Pistols-ról és a legutóbbi cikkünkben a Scorpionsról is. Jöjjön hát a következő legenda, a KISS.

(Ha van esetleg ötleted, hogy milyen együtteseket mutassunk még be ebben a sorozatban, írd meg nekünk felületeinken!)

A KISS egy amerikai banda, amely a hard rock és a glam metal műfajában alkotott. Hírnevüket nem csak pusztán zenéjükkel érték el, hanem a színpadi megjelenésük is egyedinek és emlékezetesnek számít. Hogy miért? A fellépőruháik a glam metalhoz híven extravagánsak voltak, magukban hordozták meglátásom szerint minden apró stílusjegyét a műfajnak. Természetesen a sminkelésüket is meg kell említenem, ugyanis olyan arcfestékeket viseltek, amelyeket még előttük soha nem látott a világ. Természetesen védjegyükké is váltak a jelmezeik és a sminkelésük is.

Az énekes és basszusgitáros szerepét egyben az izraeli születésű Gene Simmons töltötte be. Fontosnak gondolom továbbá azt is megemlíteni, hogy Simmons szülei magyar zsidók voltak, így a művész jól beszélte a magyar nyelvet is. A ritmusgitáros Paul Stanley volt, ő is énekelt, sőt különleges, magas hangja az együttes egyik jellegzetessége. A szólógitáros Ace Frehley, a doboknál pedig Peter Criss ült. A már fentebb említett arcfestések egyfajta rajzfilmfigura szerű karaktert kölcsönöztek mindannyiuknak: ’The Demon’ nevű karakter volt Simmons, a ’Starchild’ Stanley személyében testesült meg, Frehley töltötte be a ’Space Ace’ szerepét, és a személyes kednvencem, a ’ Catman’ Criss volt.

Szeretnék itt pár szót ejteni az együttes megjelenéséről. Megjelenésükkel továbbfejlesztették a 1970-es évek elején Nagy-Britanniában kialakult glam metal brit mintáit. A zenekar tagjai eltitkolták igazi arcukat, még interjút is csak az arcfestésben adtak. Koncertjeiken is csak szörnymaszkban, sminkkel léptek fel, a vizuális élményt pedig izgalmas látványelemekkel fokozták. Paul Stanley felgyújtotta, majd összetörte a gitárjait. A Paul által elpusztított hangszerek száma meghaladja a 3500-at. Ace Frehley hangszere a gitárszólók közben lángba borult, és rakétákat lőtt ki. Simmons művért köpködött a közönség soraiba, tüzet okádott, vagy egyszerűen csak „felrepült” a koncerttermek tetejére, továbbá szokása volt tövig kiölteni nyelvét. Criss dobszólója alatt 12 méter magasra emelkedett, a dobszettel együtt.

Ruhásszekrényükben platformos bakancsok, bőrnadrágok, koponyás kiegészítők, kiszegecselt bőrkabátok és színes szakadt pólók voltak.

A kor előrehaladtával számos alkalommal használtak 3D technológiát is koncert közben.

Stanley és Simmons már együtt zenéltek egy ideje a Rainbow együttesben, ám a két barát olyan dalokat kezdett írni, amelyek nem fértek bele az együttes koncepciójába, és a két fiatal hamar felfedezte, hogy stílust kéne váltaniuk. Ezenfelül Simmonsnak számos látványterve is volt, amelyeket koncert közben a színpadon szeretett volna megvalósítani. A terv megvalósításához már csak egy dobos hiányzott, így hát a Rolling Stone című újságba feladtak egy hirdetést, amelyben egy mindenre képes dobost keresnek.

A hirdetésre egyedül csak Peter Criss válaszolt. Hírhedt bing-band dobos volt, és kereste a lehetőséget, hogy hogyan lehetne ezt a fajta stílust egy rockkegyüttesben továbbvinni. Így hármasban alapították meg a Wicked Lester nevet viselő együttest. Kezdetben csak hármasban zenéltek, majd a kiadójuk, az Epic javaslatára döntöttek úgy, hogy bevesznek egy harmadik gitárost is, aki Ace Frehley személyében testesült meg. Csatlakozásakor az együttes már használt sminkeket a fellépéseken, de a végleges forma csak kicsivel később alakult ki, Alice Cooper és a New York Dolls hatására. Simmons és Stanley ötlete az volt, hogy a The Beatles mintájára mindannyian vegyék ki a szerepüket a dalszerzésből és az éneklésből is. Frehley csatlakozása után néhány héttel vették fel a KISS nevet, eddigre már kialakult a négy zenészre illő karakter és maszk is. Lehetséges névötletként felmerült a FUCK is, de féltek, hogy a média nem fogadná így be őket, így hát elvetették az ötletet.

Ezekután számos sztereotípia kezdett keringeni az együttes körül, ugyanis lógójuk erősen hasonlított a német SS tisztek jelvényéhez, továbbá a KISS szóban sokan egy mozaikszót sejtettek. A közönségben a Knights In Satan’s Service (magyarul Lovagok a Sátán Szolgálatában) és a Kids In Satan’s Service(magyarul Gyerekek a Sátán Szolgálatában) merültek fel lehetséges megoldásokként. Később természetesen bebizonyosodott, hogy ezek a feltételezések hamisak voltak.

Minden kezdet nehéz, a KISS-é is az volt. Első koncertjüket 1973. január 30-án adták, ahol mindössze csak három fizető vendég volt. Itt még arcfestés nélkül játszottak, a maszkokat az ezt követő koncertjükön, 1973. március 9-én viselték először. Ennek már kicsivel nagyobb sikere volt, így az együttes szépen, fokozatosan megindult az áhított hírnév felé.

Első albumuk demóverzióját 1973. június 17-e és 23-a között rögzítették az Electric Lady Studios-ban. Ez már mérsékelt sikereket hozott az együttesnek, és az 1973-as koncertek a demófelvételekkel együtt odavonzották a figyelmét egy menedzsernek, Bill Aucionnak. Bár először visszautasították az ajánlatot, de később belementek, és így megszerezték első menedzserüket. Az egyezség meghozta a kívánt hatást, ugyanis a KISS két héttel később szerződést köthetett az Emerald City Records névre keresztelt kiadóval.

Az újdonsült kiadóval a banda turnézni indult 1973-ban. A turné 24 fellépést foglalt magába, és mondanom sem kell, óriási sikert aratott. Ekkor került rá sor először, hogy Gene bemutatta színpadon a tűzköpős produkcióját. Elsőre balul sült el a dolog, a zenész haja lángra lobbant, ám ennek ellenére nem vetették el az ötletet.

Az első három albumuk ugyan nem hozta meg a kívánt sikert, de az 1975-ben kiadott Alive! című koncertalbummal szinte azonnal az amerikai toplisták élére ugrottak.

Az együttes több mint 30 aranylemezt adott ki. Világszerte több mint 120 millió albumot adtak el, ebből 40 milliót csak az Egyesült Államokban.

Ha az együttes stílusát akarjuk közelebbről megszemlélni, akkor összességében a hard rock stílusba sorolnánk, de sokszínűségéből következően találhatunk benne glam metalos, rock n rollos elemeket is. A Rolling Stone egyik kritikájában az amerikai Black Sabbathként jellemezte az együttest.

1981-ben kiadott Music From „The Elder” egy picit más irányba fordult, mint az előzőek. Ez egy sokkal komorabb album lett, továbbá a nagyzenekari hangszerelés is szerepet kapott benne. Ezt az albumot a KISS progresszív rock albumaként szokás emlegetni.

Az ezt követő Creatures of the Night visszakanyarodott a rock n rollos hangzáshoz, de korábbiaknál keményebb, hard rockosabb hangzást kapott.

az 1983-as Lick It Up ezt a vonalat folytatta, és számos vélemény szerint ez már egyértelműen egy glam metal műfajba sorolható album lett. Azért tartom fontosnak megemlíteni ezeket az albumokat, mert ezáltal tükröződik vissza az együttes sokszínűsége és mégis eredetisége. Az együttes többféle irányba is elkalandozott zeneileg, viszont stílusjegyeiket végig sikeresen megtartották.

A KISS számos stílusban mozgó együttesre gyakorolt nagy hatást. Az 1970-es évekbeli albumaikkal a későbbi hard rock, rock n roll együttesekre voltak kifejezetten nagy hatással, majd a későbbiekben, az 1980-as évek elején született albumaik mederbe terelték a glam metal, a pop metal, és a hard rock műfaját is.

 

A srácok megjelenésükkel számos együttest inspiráltak arra, hogy maszkot, arcfestéket használjanak fellépéseik során a színpadon, gondoljunk csak a Slipknotra vagy Marilyn Mansonra.

A KISS legenda, mert az egyik legjelentősebb hard rock, glam metal banda az amerikai színtéren. Nevüket szinte mindenki ismeri, és megtisztelve érzem magam, hogy ebben a sorozatban róluk is volt lehetőségem írni. Felejthetetlenné vált zenéjük és megjelenésük egyaránt.

 

 

Hogyha megtetszett az együttes, mindenképpen keresd őket YouTube-on ITT!

Ha többet szeretnél megtudni az együttesről, akkor keresd és like-old őket a Facebook felületén ITT!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.