Sweet Oblivion feat. Geoff Tate: Relentless (2021)

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/SweetOblivionGeoffTate

A Sweet Oblivion, mely a Queensryche és Geoff Tate viharos/veszekedős/köpködős elválása után a Frontiers kiadó kísérlete volt arra, hogy a szólóban nagyon gyöngén teljesítő, de képességei alapján jobbra érdemes Tate karrierjébe új életet pumpáljon, voltaképp nagyon szimpatikus jelenség. Az első lemezt a nápolyi kiadó egyik házi zeneszerzője, a DGM gitárosa és producere, Simone Mularoni tette Tate feneke alá, méghozzá úgy, hogy a legendás frontember a végeredményhez az éneksávok föléneklésén kívül alig-alig járult hozzá. Akárhogy is, én nagyon csipáztam azt az albumot, a 2019-es toplistám bronzérmese, "az utóbbi évtizedek legjobb Queensryche lemeze" lett. A projekt debütációja szerintem – a körülményekhez képest – mindkét főszereplőből a legjobbat hozta ki.

Ezek után nagyon megrökönyödtem, amikor kiderült, hogy a kiadó, noha folytatja a projektet, Mularonit dalszerzőként és producerként Aldo Lonobile gitárosra, a Secret Sphere szellemi atyjára cserélte (aki mostanában Perugino istállómester új kedvencévé avanzsált). Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem örültem a változásnak. Lonobile jó gitáros, jó dalszerző, de véleményem szerint nincs egy kategóriában Mularonival. Az eredmény ennek megfelelően nagyjából akként írható le, hogy az első Sweet Oblivion úgy viszonyul a most kiadott lemezhez, mint a DGM a Secret Sphere-hez. Aki ismeri ezeket a bandákat, pontosan tudja, miről beszélek.

A "Relentless" dalainak megírásában – legalábbis a promóciós szövegek szerint – ezúttal Tate is részt vett. A szólóalbumok ismeretében ez sem föltétlen szívderítő. Mindazonáltal sok-sok intenzív hallgatás után az kell mondjam, hogy ez sem rossz lemez, csak éppen nincs annyira jó, mint az előző. Nem is fog az év végi toplistára fölkerülni – már most mondom. Lonobile is igyekezett a klasszikus Queensryche örökséghez igazodó és méltó anyagot összehozni. Érződik rajta a gondoskodás, a klasszikus hagyaték iránti tisztelet, van is rajta egy-két igazán szép pillanat, mint pl. az album csúcsteljesítménye, az "Anybody Out There" című nóta, melynek refrénje tényleg olyan, mintha még az "Empire" stúdiómunkálatai idején született volna. A "Fly Angel Fly" pedig olyan, mintha csodával határos módon a "The Warning" demó szalagjairól került volna elő.

Talán Tate már nem a régi, talán Lonobile gitárhangzása sincs pariban Mularoni "brown sound"-jával, én mégis örülök, hogy valaki megragadta és őrzi a lángot (Fogod? Take Hold Of The Flame!). Ez még így is jobban tetszik, mint bármi, amit eddig a Tate-len Queensryche képes volt kiizzadni magából.

Tartuffe

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.