Primal Fear: I Will be Gone EP (2021)

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlap:
www.primalfear.de

A nagybetűs Metal Kommando a pandémia közepén sem pihen, és jóllehet, alapfokozatra kapcsolt, a kiadott EP elég ahhoz, hogy a germán (nemzetközi) power fáklyavivőkhöz fűződő addikciót enyhíteni tudja. Nincs mit cifrázni, ugyan a kislemez felvezető száma duetté alakítva, valamint három további szerzemény ismerős lehet a  legutóbbi zenei csapás exkluzív kiadásáról, az egyetlen, ám annál hatásosabb új kalapács ütés – "Vote Of No Confidence" – ad annyi energia löketet, ami segít a punnyadás közepén formába tartani a fémrostokból álló izomzatot.

Bár szeretem Tarja Turunen hangját, el kell ismerni, hogy az "I Will Be Gone"-hoz nem tud sokat hozzátenni, egyrészt, mert az ember érzése szerint ő maga is unja az egészet, másrészt Ralf Scheepers van olyan jó énekes, hogy egymaga is elvigye a hátán az ilyen fajsúlyú balladát.

Az egyetlen új dal azonban kárpótolja az embert mindazért, hogy a "Rising Fear" inkább csak egy nyugis instrumentális kezdemény, mint önálló entitás: mindent tartalmaz, amiért rockerek ezrei emelik az égbe ökleiket, megvalósítván a Norbi álmot, vagyis azt a tornát, amit három korsó sör után is képes elvégezni a nem éppen a sportos életmódjáról híres metal zenei publikum. (Bár éppen Scheepers az, aki a maga testépítőkre jellemző izomzatával mutat középső ujjat a sztereotípiáknak.)

A "Leave Me Alone" egy standard Primal Fear himnusz, húz, mint a többtonnás páncélvonat, amiről úgy záporoznak a riffek, mintha a jármű golyó – izé, riffszórója köpdösne lelkesítő töltényeket a nagyérdemű rajongói táborra. A záró etap aztán elegáns főhajtással tiszteleg a másik német wunderwaffe, az Accept előtt, a középtempós döngölés közepén akár Udo is állhatna, bár biztos meggyűlne a baja azokkal a magasakkal, amiket bónuszként kapunk a germanizálódott Metal Godtól.

A Primal Fear tehát nem omlik össze a járvány lába előtt, és jóllehet, az "I Will be Gone" inkább csak egy finom kis ízelítő a következő rohamot megelőzően, megéri meghallgatni, hátha ad egy kis erőt a vírusból lábadozó metal testvéreknek a következő internacionalista összeborulás előtt.

Garael

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.