Most te is támogathatod az új Dürer Kert megnyitását!

Mióta a Dürer Kertnek sajnálatos módon tavaly év végén be kellett zárnia, a hazai undergroundot egy emberként tartotta lázban a kérdés: hol és mikor fog újra kinyitni az ikonikus szórakozóhely? A Dürer stábja egy mai posztban jelezte, hogy az új helyszínre legkésőbb március 31-ig fény derül, emellett pedig előálltak egy közösségi finanszírozási ötlettel, aminek keretein belül tehetséges hazai alkotók és művészek által tervezett, a helyhez kötődő ruhadarabokat és táskákat lehet vásárolni, és minden befolyó forint az új helyszín felépítését segíti elő.

A Dürer közleménye alább olvasható:

Kedves Vendégeink!

Amióta nyilvánosságra került, hogy a Dürer Kertnek költöznie kell az Ajtósiról, hihetetlen sok pozitív energiát, támogatást kaptunk tőletek – a közönségünktől -, a zenekaroktól, a szervezőktől és partnereinktől.

Sokan kérdezték, hogyan tudnának anyagilag támogatni minket. Úgy gondoltuk, a legméltóbb módja ennek, ha a hozzájáruló is kap valamit cserébe. Így megkerestünk néhány művészt, akik a Dürert fontosnak tartják, akik akár zenekaraikkal játszottak nálunk az évek alatt, vagy a Dürer Kertben futó programok plakátjait és flyereit tervezték; most megkeresésünkre nagylelkűen válaszoltak és készítettek pár egyedi, különleges grafikát, amiket a Dürer Kertet támogató merch gyártásához felajánlottak. A művészek:

  • Borbás Róbert (Grindesign)
  • Hujber Áron (Studio VAN)
  • Kókai Barnabás (Barber’s Art)
  • Farkasinszki Bence (Benze)
  • Miklósy Krisztián (Quixotic)
  • Borbás Márton (harom.studio)

A termékeket az alábbi webshopban tekinthetitek meg és itt tudtok előrendelést is leadni. Az általatok megvásárolt merch teljes haszna az új Dürer Kert felépítésére lesz fordítva – aminek pontos helyét 2021. március 31-ig bejelentjük -, így minden darabbal hozzájárultok, hogy a tovább élő Dürer a lehető legméltóbb, legjobb utódja legyen kedvenc helyeteknek. A merch gyártásában, szállításában, a webshop létrehozásában és kezelésében hatalmas segítséget kapunk az Empire Merchtől és a Tixától, amiért nagyon hálásak vagyunk.

A Borbás Robi által rajzolt minta mögötti történetet külön is érdemes megemlíteni, mivel egészen szívmelengető:

Mikor felkértek ennek a támogatói mintának a megrajzolására, cikáztak az emlékek az agyamban: ezer feledhetetlen este, koncert, sztori… Úgy gondoltam, egy estém tökéletes alapot ad majd a mintának, és összegzi, milyen hely is a Dürer. Pár éve egy Conan-, Downfall of Gaia- és Hark-koncert után próbáltunk magunkhoz térni, amikor láttuk, hogy a kultikus kinti kukáknál már batikolt pólós goa fanok táncolnak és a nagyteremből szűrődik ki a monoton zene, és mintha egy közönségként táncolna mindenki, özönlöttek be az emberek! Egy sludge/black metal buliból besétáltunk egy goa partyba gyakorlatilag, és ugyanúgy a közösség részének éreztük magunkat! Számomra ez az, ami elsőre eszembe jut a Dürer kertről: mindegy mit hallgatsz, milyen bulikra jársz, ez a hely menedék volt, és remélem, az is marad – mindenkinek!

Köszi mindent, Dürer, és tali az új helyen!!!

A webshopot ide kattintva találod.


Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.