Laser Dracul – Hagridden (2020)


Alaposan megrágtam, majd többször is kiköptem a Laser Dracul bemutatkozását, mielőtt írni kezdtem róla. Ennek legfőbb oka, hogy az anyag egy igazi rémálmom kritikai szempontból, mivel azon felül, hogy debütálásról van szó, gyakorlatilag sok egyedit nagyon nehezen tudnék összeszedni róla. Először is: stoner/doom metalról van szó, ami ugye igencsak közkedvelt műfaj a megjelenési mennyiségek alapján, másodszor viszont svédekről, akiknél azért várhatunk némi extrát a zenét illetően. Jelen pillanatban viszont inkább identitászavart hallottam ki az anyagból, ami nem igazán tudja, hova is szeretne tartozni. A hangzás igencsak nyers, mondhatni ropogós, zögrős sludge/stoner egyveleget hoz magával, mély basszusokkal és faltörő, bár majd minden pillanatban ismerős riffekkel. Henrik Östensson dobjátéka valamelyest háttérbe szorulva, erőtlenebbül puffog ehhez képest, Michael Brander énekét pedig szintén nehéz lenne bekategorizálni. Torzított, rekedtes énekhangját hol dallamok kierőltetésére próbálja fogni, máskor pedig csak ordít bele a vak világba. Mindennek a tetejére néhány dalban igencsak komoly szerepet játszik a billentyűzet, ami a régi Hammond orgona hangokat tudja leginkább preferálni. Ez így alapvetően nagyon stoneresnek hangzik, de ha hozzávesszük a koncepciót: horror és vámpírok, akkor kérlelhetetlenül is a régi Hammer horrorfilmek hangulata juthat eszünkbe. Ez pedig ugye rendszerint a klasszikus doomnak szokott inspirációt jelenteni (Witchfinder General, Pentagram és Black Sabbath). Két stílus, két vonal ötvözetéből ugye már sokszor kaptunk érdekes harmadikat, de ahhoz tökéletes fúzióra van szükség, ami jelen helyzetben közel sem képes megvalósulni.

Visszatérve a kritikus rémálmához: az albumot nem tudom szeretni, de nagyon nehéz megmondani azt, hogy mégis mi lehet az igazi probléma, mert azért hallhatóan beletettek apait-anyait a dalokba a srácok. Alapvetően egy túltelített közegben próbálnak meg érvényesülni, ahol valamit vagy rohadt jól kell csinálni, vagy belesimulnak az unalmas stonerkedés mára már szinte kézzel tapintható bűzös mocsarába. Ez nem kis feladat, főleg ha olyan vaskalapos figurával találják magukat szemben, mint jómagam. Gondoljatok bele, az utolsó valóban ütős és 10 pontos stoner lemezként az Acrimony 1997-es Tumuli Shroomaroom albumát tartom számon, az egyetlen valamire való új projektként pedig az Eldert, akik azért elég jól elindultak a pszichedelikus rock irányába az elmúlt évek nagyszerű lemezein. De ne kalandozzunk, maradjunk a svédeknél, még ha nem is olyan könnyű a feladat. Tényleg nem az.

A dalok közt azért akad némi változatosság, minőségi hullámvasút. Kifejezetten jól kezdi a lemezt az Ashes And Dust, aminek lüktetése és tipikus témái beindíthatják a kényszeres nyakcsigojarángatást. Dallamokkal nem esnek túlzásba, de azért egy valamire való gitárszólót sikerült megejteni a szerzeményben. A lo-fi rezgésekkel megtámogatott High Tide Striding kezdő riffjeit már hallhattuk sokkal hatásosabban a Sabbath és a Candlemass esetében is, valamint a megújulásra képtelen dal ezt közel 8 percen keresztül tolja az arcunkba. Pofátlan nyúlásokkal van tele az Into The Night We Go is, amiket Ozzyék évtizedekkel ezelőtt már eldurrantottak, de ugyanez igaz az ismét mérhetetlenül hosszúnak tűnő Now You See It esetében is. Itt akad némi játék a sebességgel, de a rövid gyors részt olyan módon cseszi szét a torzítás, hogy gyakorlatilag élvezhetetlenné válik a heavy metal beillesztésének kísérlete. Ezek után szinte meglepett az I’ll In Spirit, ahol végre a mocsok megfelelő mélységű riffel párosult és nem szégyellték több szólamban megmutatni a gitár hangját sem. A menetelős tempó, a suttogások és fő témához csatlakozó billentyűk hangulatot adtak a dalnak, ami viszont szóló tekintetében hagyott űrt maga után. Ha valahol, akkor itt indokolt lett volna egy jó kis virgázás. A tartozást a Mother Midnight törleszti, ahol ismét a menetelés tud szórakoztatóvá válni. A helyzet az, hogy a lassúság ennek a bandának kifejezetten unalmas oldalát hozza elő, míg az időnként felbukkanó klasszikus vonal és heavy metal területén erényeket is képesek felmutatni. Viszont ezekből van kevesebb…

Ha kedveled az erős Black Sabbath hatást egy stoner bandánál, nem igényeled az egyéniséget, a riffek frissességét, akkor egy hibátlan kiadvány lehet számodra a Laser Dracul bemutatkozása, viszont ellenkező esetben egy bólogatásra alkalmas háttérzene szerepét tudja betölteni, esetleg egy újabb kipipált lemezt, amivel megpróbálkoztatok.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.