Wharflurch – áttörik a dimenziók kapuit

Fémforgács

Az amerikai Wharflurch zenekar 2019-ben alakult és azóta rendesen bele is húzott a zenekészítésbe. Demók és EP-k, válogatás és split jelzi útjukat, aminek hamarosan egy fizikai formátumban megjelenő EP lesz a szerves része, ami feltehetőleg az első nagylemezüket kívánja felvezetni. A szőrrel alaposan felvértezett logóval rendelkező csapatra rá is fér már a nagy dobás, hiszen témaviláguk érdekességeire nem lehet panasz. Ugyan death/black keveréket játszanak, ami cseppet sem mondható újdonságnak, de az űrből és egyéb külső világokból ránk törő szörnyek invázióját ebben a közegben feldolgozni már jóval frissebb elképzelésnek hat. Tehát március 19-től már korongon is megtalálhatjátok a zenekart a Personal Recordsnak köszönhetően. Magát az EP-t digitális formában már letesztelhetitek. Igazi finomság!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.